.:: Vásárhely.ma ::.

Adócsalás miatt már megúszott egy börtönbüntetést

Miközben a közvélemény Cristian Pomohaci szexuális és kábítószeres botrányaitól hangos, sokan hajlamosan átsiklani azon, hogy az ortodox egyházból eltávolított pap miként szerzett közel félszáz ingatlant.

A kiskorúak ellen elkövetett nemi erőszak, illetve drogkereskedelem gyanújával harmincnapos előzetes letartoztatásban lévő Cristian Pomohaci már túl van egy jogerős ítélettel végződött bűnügyi peren. A görögkeleti egyház által kitagadott, ám magántemplomot működtető pópa ellen hat évvel ezelőtt adócsalás miatt született jogerős ítélet. A marosvásárhelyi táblabíróság akkor adócsalás miatt egyéves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Pomohacinak azért nem kellett fegyházba vonulnia, mert vádalkut kötött, és törlesztette az adóhatóság által kiszámított összeget.

A korábbi bűnügyügyi eljárás azután indult, miután az ANAF kiderítette, hogy a lelkész éveken keresztül nem fizetett adót az ingatlanjai bérbeadásából származó jövedelmei után. Cristian Pomohaci nem egy-két tömbházlakással rendelkezett; vagyona már az 2010-es évek végén jelentős volt. Az adóhatóság szerint a pap akkoriban nem kevesebb mint 40 ingatlannal rendelkezett, ezek között 25 lakással (Kolozsváron, Nagyszebenben, Nagybányán, Marosvásárhelyen és más településeken), 9 beépített és 5 üres telekkel, valamint egy garázzsal.

A pénzügyi ellenőrök szerint a pap 2012 és ’17 között 152.883 eurós bevételre nem fizetett adót. Pomohaci a bizonyítékok ismeretében teljes elfogadta a vádakat, és bűnösségét beismerő megállapodás megkötését kérte, miután a keletkezett kárt teljes egészében megtérítette.

A számos esetben pénzért vagy egyéb javakért imádkozó pap vagyona azóta mindegyre gyarapodott. A gyanúsított lakásaiban a múlt heti házkutatások során összesen kétmillió eurónak megfelelő kézpénzt találtak, amelynek forrását nem tudta igazolni.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!