Ötvös József- Kakaskukorica sütő cigánynő
Nagypénteken jutott eszembe az egykori kakaskukorica sütő cigányné, aki minden évben rendesen megjelent a mi utcánkban, alig vártuk, hogy a szomszédháznál befejezze, s a mi udvarunkon rakjunk tüzet kakaskukorica pattogtatásra. Volt egy hosszúnyelű szitája, azzal járta végig a falut, szüleink már érkezése előtt lefejtették a kertben megtermelt vagy a szomszédoktól kért kakaskukoricát. Gyermekkorom igazi nagypénteki hagyománya és szertartása volt ez, mint az aszalt szilvaleves vagy a tört paszuly, és mi ettük is odaadással, mert ez egy megszokott faluközösség életéhhez hozzátartozó szokás volt.
Református többségű faluban nem annyira hangsúlyozott a böjt, a böjtölés, de nagypéntek napja ott is egyházi emléknap volt ünnepi istentisztelettel a templomban és kakaskukorica sütéssel az udvaron. Mai napig nem tudom, sosem kérdeztem meg, miért kellett az évente egyszer megjelenő cigánynőre várni, amikor bárki vásárolhatott volna a szászrégeni nagyvásárban olyan szitát, s akár gyalogosan hazajőve az erdőben még vághatott hozzá mogyorófa nyelet. De mi a színes ruhában megjelenő cigánynét vártuk, mert ő úgy hozzátartozott akkor a pókai nagypéntekhez, mint a Búsan zúgnak a harangok kezdetű vallásos ének a templomi istentisztelethez. Annak úgy volt varázsa, hangulata és íze, ahogy az udvaron elkezdett kiszökni az első fehérre sült kakaskukorica, s mi a földről felszedve, úgy forrón ízleltük is.
Nem emlékszem, mikor kezdett elmaradni a szitás cigánynő, mikor szűnt meg ez a kedves falusi szokás, de az üzletben árult és a grill sütőben gyorsan előállított „popcorn” nem olyan ízű, valami vagy valaki hiányzik belőle.
Szucher Ervin
Ábrám Zoltán
