.:: Vásárhely.ma ::.

Színházi Tájfutás – élmény és kihívás mindenkinek

Izgalmas élményt kínál minden érdeklődőnek idén is a Színházi Tájfutás: a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata először tavaly szervezte meg a rendezvényt, amely nagy sikert aratott, idén szeptember 21-én ismét várják mindazok jelentkezését, akik érdeklődnek a magyar drámairodalom, a kvízjátékok és a csapatsportok iránt, valamint szívesen felfedeznék a színházépület ismeretlen tereit.

Az eseményt a magyar dráma napján, a 80. évadot ünneplő rendezvénysorozat nyitányaként rendezik, és olyan 2-4 fős csapatok jelentkezését várják, akik szívesen kalandoznak az irodalom és a szín ház világában, ugyanakkor lehetőségük nyílik arra is, hogy emberközelből megismerkedhessenek a Tompa Miklós Társulat művészeivel. A rendhagyó drámairodalmi barangolás szeptember 21-én 19 órakor kezdődik a színház épületében, jelentkezni 2-4 fős csapatokba szerveződve szeptember 16-án 15 óráig lehet, – korhatárra való tekintet nélkül – csapatnévvel, a csapattagok listájával és a kategória megjelölésével a következő elérhetőségen található ív kitöltésével lehet: nemzetiszinhaz.ro/news/ii-szinhazi-tajfutas.

A csapatok két kategóriában nevezhetnek: diák/tanuló (12. osztályig – abban az esetben, ha a csapat minden tagja diák. Egyetemisták csak felnőtt kategóriában nevezhetnek!) vagy felnőtt. (Amennyiben egy csapaton belül tanulók, diákok, illetve felnőttek vegyesen indulnak, akkor a csoport automatikusan a felnőtt kategóriába kerül.)

És milyen kihívásokra számíthatnak a tájfutáson részvevő csapatok?

– a hagyományos tájfutás mintájára egy színházi térkép segítségével fedezhetik fel a színház területén kialakított ellenőrző pontokat;

– az ellenőrző pontokon, ahol a Tompa Miklós Társulat színészei várják őket, a csapatok tagjai egy drámarészlet felolvasásának erejéig a színészek partnereivé válhatnak. A csapattagok minden ellenőrző pontban szabadon választhatják meg, hogy ki legyen a felolvasó személy;

– a drámarészlet / jelenet elhangzását és felismerését követően megválaszolják – segédeszköz (pl. mobiltelefon) használatával vagy anélkül – az induláskor kézhez kapott versenylapon szereplő kérdéseket;

– az esemény végén a résztvevők egy ünnepi díjkiosztón vehetnek részt a TOMPA PILVAXER BAND koncertjével egybekötve, ahol mindkét kategóriában nyertest hirdetünk.

A TOMPA PILVAXER BAND 21:00 órától kezdődő koncertjére, melynek helyszíne a színház Underground terme, a belépés díjtalan, és a Színházi Tájfutáson való részvételtől függetlenül, szabadon látogatható.

 

Kulcsár Andrea

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

93

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?