Bölöni DomokosA szerdáról csütörtökre forduló éjszakán vagy hajnalban a tömbházunk belső udvarán megöltek egy embert. Nem hallottam a zajt, mi az ellenkező oldalon alszunk.
Általában mindig az ellenkező oldalon alszunk, ha valamit meg kell hallani. Mert fölöttébb kockázatos valamit meglátni és valamit meghallani ezen a fertályán Európának.
Az álprivatizáció hódításával párhuzamosan nemcsak az infláció duzzad, hanem a peremre szorultak rétege is sokasodik. A minap az egykori Pufajkában (már amit az Itala pub meghagyott belőle) két részeg hölgy molesztált egy bekötött kezű fiatalembert.
Ilyesmi ritkán fordul elő ebben a férfias cúgban. Az eset nem érdekes, a fiatalember szólt a polgárőröknek, akik áthelyezték a küzdelem színterét a taxisor és a lábasbejárat huzatos (régebb húgyos) terére, aztán a nép elunta a dolgot. A járandóságukat hasztalan követelő dühös lédiket valószínűleg vagy megint megverték, vagy kegyesen hazarugdalták.
De hogy egy tisztességes lájbirángató ide alacsonyodjék. A Harmónia utca patak felőli részén van néhány bögrecsárda, oda szorultak a környék iszákosai. Néha cirkusz is jön, volt ott már ószer, sőt oroszpiac is, van jövője a helynek.
Jeles szellemei, a géniusz lacikák méltán ütik fel sátrukat a vodka mellett.
Ezeket a fickókat záróra után átrugdalják egy másik dimenzióba. A másik dimenzió mindig kifelé mutat, a város peremére.
Lehet, hogy a mi udvarunk is csak ilyen átmenet, mondjuk, a Diamant tér „-amant”-ja irányába.
Volt az a film, hogy Marin bá, a milliomos. Na, az egyik bögrecsárda a Nea Marin nevet viselte. Bezárták. De nincs olyan kocsma, amelyet végleg be lehessen zárni.
Mondhatni kocsma kocsmát szül. És ezek a szülések nem is fájdalmasak. Manapság nem nehéz kocsmát nyitni, csak nyitott (európai) kapcsolatokra van szükség.
Rokonizmus, nepotizmus? Áh, hol vagyunk mi már ezektől. Érrrrdek, urrraim, az érrrdek, az besszél.
A rokoni érrrdek, a lopitikai érrrdek, az unokanagykabátom érrrdeke, a satöbbi érrrdeke.
Megölnek ott egy embert. Na és.
Az emberiség egyfolytában gyilkolja egymást és önmagát. Az egyiknek neve piacga(ráz)daság, a másiknak neve háború. Mindkettő ugyanarra megy ki.
A hullát már elvitték; hét óra tájban a lépcsőn bandukolok lefelé, úgy tűnik, megint rossz a lift.
Ez a mi liftünk olyan, hogy ha este nem romlik el, akkor elromlik hajnalra, mert mindig kerül egy-egy technikai antitalentum, így hívják a beszármazottak leszármazottait, akik nemhogy a liftet, de a vécét sem tudják rendeltetésszerűen használni.
Amikor úgy kéthetenként elárasztanak, mindig önfelakasztás gyanúja forog fenn, holott csak annyi, hogy azt hiszi, harangszóra kell kakálni.
A kallantyút nem tudja meghúzni. A ravaszt, azt már yees, ojjé.
Ez nem csak balkán vagy jobbkán, sem csak romkán vagy csak magykán. Ez totálkán.
Van benne valami ördögi interaktivitás. A bunyó szereplői nem is anyanyelvükön mocskolják egymást.
A sértett fél hívja a polgárőröket, rámutat az agresszorokra. „Ez az a kettő”.
Mindenki hamisítatlan cold valley-i tájszólásban muzsikál. Tulajdonképpen kiderül, mind jukatánok vagyunk.
Annak idején a konkvisztádorok kérdezősködni kezdtek az őslakosoktól, azok pedig mindenre ezzel válaszoltak: „Ma juka tan”.
Így lett a hatalmas félsziget neve aztán Yukatán. Állítólag azt jelenti: „Nem értelek benneteket.”
*
A gyilkosság bejött az udvarunkra. Ott ennyi vastag, megalvadt vért csak karácsony táján lehet látni. Mikor behajnaloznak a gazdák szekérrel, hozzák a csikát. És ott helyben megöldökölik a védtelen cugit.
Amikor Csíki László kérte kitelepülését, anatéma alá esett, neve nem jelenhetett meg a sajtóban. Felvette hát a Czábár nevet (tessék csak utánanézni a név jelentésének, mondjuk, Murádinnál). Számomra egyik döbbenetes írása az új név alatt jött az Utunkban. A blokkban (tömbházlakásban) „feldolgoznak” valakit, akiről hidegrázó örkényi csavarral derül ki, hogy hízott disznó.
Embert ölni nem kunszt, disznót, na de tilosban, a társasház legfelső emeletén: no, az már a CIA-nak is munkát ád…
Ezentúl nem tekinthetek ki konyhánk ablakán reggeli köményes kávémmal, világra köszöntés ürügyén, anélkül, hogy ne arra a halálra ütött emberre gondolnék. Meg a lélek biztonságára ezen a planétán.
Lehet, hogy a „peremsöpredék” hovatovább még távolabbra szorul, mondjuk, a kékróka-telep tájékára. Akkor is veszélyesek lesznek notórius gyilkolóink, például megmarhatnak valakit, pusztán kékrókázva.
Gyilkolóink persze nem gyilkosaink, ezt illő észbe venni. Gyilkolóink a szerencsétlenek, akik számára nem lesz kegyelem.
Gyilkosaink a számítógépes gazemberek, akik maholnap nemcsak a hatalom, hanem direkt az isten nevében manipulálják az életet és a halált a társtalan társadalomban.
Őket nem kell felmenteni, mert nem vádolja be senki. Illetve mindég visszavonják a vádat, az eljárást pedig beszüntetik.
Bizonyíték és bátorság híján.
Áldozatunkat ahol a halál mögéje osonva leütötte, ott két szép nevű utca keresztezi egymást: A Testvériség és a Jövő. Ők is bizonyára a Harmóniában rúgtak be.
1998, 2026
