Itt rothadjon meg a csíki földben!

Áldott emlékezetű Beke György (1927–1927) a Lyukasóra folyóirat 2007-es első számában meséli el néhány emlékét. Ez a történet arról szól, hogy Szekeres Sándor volt Hargita megye pártbizottságának a  propagandatitkára.

– Valahonnan a Zsil völgyéből helyezték a székelyek közé. Egyáltalán nem ismerte a csíkiakat, gúnyolódó természetüket. Megjátszotta az erélyes vezetőt, de nem volt bosszúálló ember. Mikor Csíkszeredába indították, az országos pártközpontban bizonyosan a lelkére kötötték, hogy a csíkiakra nagyon vigyázzon, könnyel felgyűl bennük a magyar virtus, rázendítenek a Székely himnuszra.

Még ha csak arra…

Csíkszereda a jégkorongozás városa. Ezt a sportágat az 1940-es bécsi döntés után, anyaországi sportvezetők honosították meg. Ez a vidék roppant alkalmas a korongozásra, magyarok között itt tart legtovább a tél. Vagy ahogy a csíki öngúny mondja: a nyár itt egy napig szokott tartani, július 15-én, reggeltől estig.

Olyan sok kiváló jégkorongozó nőtte ki magát itt, hogy a román válogatott nem lehetne meg székely játékosok nélkül.

Épült a városban egy szép jégstadion is, méltó a korongozás színvonalához. Szekeres Sándor szívesen emlegette a népi demokrácia nagy vívmányaként. Míg a csíki legény le nem tromfolta.

– Látja, ezt építette ide maguknak Ceaușescu elvtárs!

Mire a székely legény:

– Ez semmi! Azt nézné meg, Szekeres elvtárs, amit Kádár elvtárs tudna ide építeni!

*

Egy alkalommal nemzetközi mérkőzés volt Magyarország és Románia válogatott korongozói között Csíkszeredában. Az esemény megkívánta, hogy a stadion bejáratánál kitűzzék a két ország nemzeti zászlóit.

Földbe szúrt, magas rudakon a két trikolór. Egy legény áll a magyar zászló előtt, áll már percek óta, mintha meg lenne babonázva.

Szekeres Sándor észreveszi, odamegy hozzá:

– Jól elbámészkodott, kedves barátom. Nem túl nagy magában az áhítat?

Felrezzen a legény, ébred benne a félelem, de az ugratás kedve is.

– Én nem áhítatos vagyok, Szekeres elvtárs. Én átkozódom ennél a zászlónál.

– Ezt talán mégsem kellene, barátom. Egy szomszédos szocialista ország zászlóját tisztelet illeti meg.

– Márpedig én nem tudom megállni átkozódás nélkül!

Szekeres elvtársat biztosan elöntötte a román hazafiság. Végre ilyent hall a csíki székelytől. Hiába, a kitartó nevelésnek megvan az eredménye.

– S mivel átkozza, barátom?

– Mondhatom?

– Persze, mondja csak bátran!

– A zászlórúdnak szól az átkom. Azt kívánom, hogy itt rohadjon meg tövestől, ebben a csíki földben!…

(Fotó: Magyaradás)