Egyszer, egy régi, rekkenős, nyári nap közepén, mikor úgy hét éves lehettem, emlékszem, családi házunk utcára nyíló ablakain át órákig néztük elszörnyedve, ahogy a főúton hömpölyög a derékig érő, tejeskávé-sűrűségű, félelmetes árhullám. A hatalmas esőzések idején a környező dombokról, majdnem hegyekről nemegyszer a falura ömlött a víz.
Utána a férfiak napokig lapátolták az iszapot a pincéből. Igen, ilyen is volt az én Parajdomon anno, és most hallom/látom, hogy a bányát elönti a víz. Nem sok közöm volt a sóbányához, annyira nem, hogy akkor még az orvos sem ajánlotta, hogy gyógyulni járjunk a mélyébe, így aztán a bánya szomszédságában drága nagyapám asztma miatt megfulladt. Gyógyszer volt, gyógypipa volt, semmit nem használtak, de a sós levegő tőlünk függetlenül ott csücsült, a bánya mélyén, Tatámat nem segítette ki a bajból.
Most sem a bánya fáj a legjobban, láttam, megcsodáltam, nemegyszer, hanem az emberekért bánkódom. Évtizedek óta építik, szépítik a községet, panziókat nyitottak, bűbájos, virágos udvarokat ápoltak, és most esetleg minden kárba megy. Olvasom a pofátlan kommenteket arról, hogy ,,tetszettek volna nem gazdagodni, hanem a bányát védeni”. Igen, lehet, hogy a szakértők, vállalatvezetők többet tehettek volna a jelenlegi katasztrófa ellen, de nehogy már az egyszerű paradji embereket hibáztassák azért, amiért éltek a lehetőséggel, és mindent megtettek községük, a saját maguk boldogulásáért, felvirágzásáért.
Kétéves voltam, amikor nyolcszobás házunk felét, négy szobát eladtunk, azelőtt fogadó működött az épületben. De megmaradt négy szoba, egy mesés, muskátlis veranda, ott töltöttem további tíz nyaramat. Aztán nagyapám halála után azt is eladták felmenőim, és végleg vásárhelyiek lettünk. A szívem ott maradt, drága Tatám ott pihen a katolikus temetőben. Mindig sajgott a lelkem amiatt, hogy nem maradt meg a házunk, hogy nem fogadhattam az utóbbi években vendégeket a masszív, tágas családi hajlékban.
Most? Elszorul a torok, ha a virágzó falura, a parajdiakra gondolok. Remélem, valami csoda történik, megmenekül a bánya, visszatérnek a gyógyulni, pihenni vágyó látogatók.