Ki olvas ma újságot Marosvásárhelyen?

Év vége közeledtével általában újragondoljuk folyóiratok előfizetését, ha még létezik mifelénk ilyen lehetőség, mert a marosvásárhelyi postán például nem lehet megrendelni a Székelyföld, Művelődés, Korunk, Helikon című erdélyi magyar nyelvű folyóiratokat. Bármennyire hihetetlen, két évvel ezelőtt személyes jelenléttel próbálkoztam az ún. régi postánál, de teljesen eredménytelenül. Városunk jól ismert, központi nagy postaként tudott intézményében útadót fizetünk, azt lehet, én is ott törlesztem évi rendszerességgel. Csak azt nem értem, akkor miért nevezik még mindig postának? De van még néhány érdekessége mai világunknak, amiket nem értek.

Úgy másfél évtizede T. Z. történész, újságíró azzal a gondolattal és kéréssel érkezett be a vártemplomi lelkipásztori irodába, hogy vasárnap hirdessük ki a szószékről 1956-os könyvsorozata újabb kötetének megjelenését és megvásárlásának lehetőségét. Őszinte naivitással kérdeztem rá: „Zoli, miért nem a Népújságban hirdeted meg, mert végül is az Maros megye legolvasottabb napilapja” (úgy gondolom, még ma is)? Mire történész barátunk kiábrándultan így válaszolt: „ki olvas ma újságot ebben a városban”? Tanácstalan és tapasztalatlan vagyok a kérdés megválaszolásában, inkább elmesélek egy személyes médiaélményt.

1971-ben a kolozsvári teológiai intézetben meghonosodott gyakorlat szerint, mint az egyik legalacsonyabb elsőéves gólya, nekem kellett egy éven át a megrendelt sajtótermékeket naponta szétosztani. Akkor találkoztam érintőlegesen először a Kolozsváron megjelenő Korunk című havilappal. Mint aktuális postáshoz, elolvasás után visszakerült hozzám a folyóirat, és azóta majdnem mindenik száma ott van pókai házunk könyvtárpolcain; ez már több mint ötven évfolyam, évente 12 számmal. Bevallom, van olyan Korunk-szám, amiből nagyon keveset olvasok el, de vannak közkedvelt témájúak is, ezért ilyenkor nagy kérdés: megrendeljem a következő évre is?

Jelenleg Pókában, egy öregedő, apadó, alig 300 lelkes Mezőségszéli faluban ott van a Korunk folyóirat 53 évfolyama, mellette a Székelyföld 27 évfolyama, s lelkiismeretem nem engedné ennek megszakítását, befejezését: hát, megrendelem.

Egyszer-kétszer felvetődött az ismert kérdés: mi lesz elmúlásunk után – ebben a digitális világban – ezzel a közel 10 méter hosszú erdélyi magyar folyóirat sorozattal? Végre válaszolni is tudok a kérdésre: értékes vagy kevésbé értékes örökségünk mellett ezt is gyermekeink nemzedékének bölcs döntésére bízzuk. Én hiszem, meg fogják oldani.