.:: Vásárhely.ma ::.

Ha egy álom megvalósul: traktormúzeum Marosszentkirályon

Gyermekkori vakációs élmények ihlették a marosszetnkirályi traktormúzeum létrehozását. Irsai Attila gyakran ült traktorra az iskolai szünidőkben a marosjárai nagyapjával, és ez az élmény aztán felnőtt korában arra kéztette, hogy megavalósítsa álmát és létrehozza a traktormúzeumot.

Irsai Attila szívesen tölti szabadideját a régi járművek feljavításával, és méltán büszke az eredményre.

“Úgy kezdődött el, hogy bő 10-12 évvel ezelőtt egy ócskavasasnál találtam egy régi traktort ami nagyon megtetszett, és megvettem, amit aztán sajnos nem tudtam beindítani, mellé vettem egy ugyanolyant és a kettőből csináltam majd aztán egyet. S onnan kezdődőtt aztán szép lassan…” – emlékszik vissza a kezdetekre Irsai Attila aki elmondta, később idős bácsiktól is vásárolt régi traktorokat, és az is előfordult, hogy az eladó elsírta magát, amikor a vásár megköttetett, és kihozta az udvarról a traktort.

ValValahogy így néznek ki amikor a műhelyébe kerülnek…

Az első felújított traktor is látható a múzeumban, amely tucatnyi géppel nyitotta meg kapuit mintegy két évvel ezelőtt. A helyi magántulajdonosoktól, illetve külföldi liciteken megvásárolt traktorokat restaurálta Irsai Attila: darabokra szedte, megjavította amit kellett, pótolta az esetleges hiányzó alkatrészeket, az eredeti színre újrafestette, és büszke arra, hogy mindenik darab ma is működőképes, és saját kerekén gördült be a kiállítótérbe.

“Vannak német gyártmányú, osztrák gyártmányú, svájci, francia traktorok egyaránt a kiállításon, az egyesült államokból is van egy Casio… Ezeket licitálásokról vettem meg, meg vadásztam. Vadásztam, hogy minél régebbi legyen és amennyiban lehet üzemképes, hogy ne kelljen nagyon sokat dolgozni rajta, de azért mindeniken nagyon sok munka van, mert darabokra kell szedni, és alkatrészeket nagyon nehéz kapni hozzájuk” – meséli a marosszentkirályi traktormúzeum megálmodója.

A felújításban néhány barát is besegít.

A traktorok restaurálásához gépészeti ismeretek kellenek – fogalmazott Irsai Attila, aki szerint emellett nyilván szeretni is kell ezt a munkát, és így hobbytevékenységgé válik a régi gépek gyűjtése és feljavítása. Előbb saját udvarán, letakarva tárolta a lassanként megvásárolt és felújított mezőgazdasági gépeket, majd egyre inkább úgy érezte, kell egy hely, ahova kiállíthatja és mások is megcsodálhatják a traktorállományt, amely folyamatosan bővül, ma már 18 különböző modellt lehet megtekinteni a marosszentkirályi szabadtéri múzeumban kora tavasztól késő őszig. A gyűjtemény folyamatosan bővül, hiszen jelenleg is vannak feljavítás alatt álló darabok a múzeum megálmodójának udvarán.

Az egyik ritkaság…

… és az egyik legelegánsabb darab, amelynek az ülése és a kormánya igazi bőrből készült.

A külföldről megvásárolt traktorok hazahozása sem egyszerű. És a titok: “meg kell tetszedjen és kell lássad benne, milyen lesz, amikor feljavítom. Olyan nincs, ami nem tetszik. Még egyre sem haragudtam meg annyira, hogy eladjam, azért is van mindjárt telt ház. ” –  teszi hozzá mosolyogva Irsai Attila.

Kulcsár Andrea

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

93

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?