Nemzetközi szinten készül népszerűsíteni Maros megyét és annak három idegenforgalmi látványosságát, Marosvásárhelyt, Segesvárt és Szovátát az előbbi város, illetve a megye önkormányzata.
Öt európai államban – Németország, Belgium, Nagy Britannia, Olaszország és Svájc – készül egy hároméves nagyszabású marketingakcióra Maros megye tanácsa és Marosvásárhely polgármesteri hivatala. A nagyszabású turizmusfejlesztési projektet, amelyet a Visit Maros Egyesület irányít csaknem 45 millió lejébe kerül a két önkormányzatnak. A két képviselői testület által megszavazott összeg kapcsán, a kiadás ellenzői máris felkapták a fejüket, és aggályaikat jelezték. Túlzottnak tartják az összeg nagyságát főként olyasvalamire, aminek nincs közvetlenül és pontosan mérhető eredménye.
Nem költség, hanem befektetés
Péter Ferenc megyeelnök az exporttevékenységhez hasonlította az idegenforgalmat, olyanhoz, egy olyan „termékhez”, amelyért ráadásul házhoz jönnek a vevők. Szerinte az idegenforgalomra költött pénzt azonban nem költségként, hanem befektetésként kell felfogni. „Ilyen típusú, összehangolt és hosszútávra szóló turizmusfejlesztési stratégiája nem volt korábban Maros megyének. Ahhoz, hogy több tízezer külföldi turista érkezzen Maros megyébe, először ismertté kell válnunk a nemzetközi piacon. Az embereknek hallaniuk kell rólunk, vonzó úti célként kell tekinteniük Maros megyére, és meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek miatt valóban ide szeretnének utazni” – jelentette ki Péter Ferenc. Mint hangsúlyozta, a turizmus fejlesztése Maros megye esetében stratégiai kérdés, hiszen a megyének hatalmas potenciálja van ezen a területen, és a turistaforgalom növelésével a helyi gazdaságot fogják erősíteni.
A fejlődését nem kizárólag infrastruktúrában kell mérni
Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere szerint Marosvásárhely számára is kiemelten fontos, hogy láthatóvá váljon Európa turisztikai térképén. Mint hangsúlyozta, a városok ma már nemcsak a befektetésekért versenyeznek, hanem a láthatóságért és az elérhetőségért is. „Minél ismertebb egy város, annál vonzóbb a turisták és a befektetők számára egyaránt. Ezért ez nem kiadás, hanem stratégiai befektetés a város jövőjébe. Egy város fejlődését nem lehet kizárólag utakban, közművekben vagy épületekben mérni. Legalább ennyire fontos, hogy milyen helyet foglal el Európa térképén” – vélekedett. Marosvásárhely első lépésként 4 millió lejjel csatlakozik a programhoz. A támogatás a város idei költségvetésének fél százalékát teszi ki.
Jól mutató számok
A program szakmai lebonyolításáért a Visit Maros Egyesület felel. A megyei turisztikai egyesület ügyvezető igazgatója, Szántó Lóránt szerint Maros megye már kinőtte, hogy kizárólag belföldi turizmusban gondolkodjon. A hazai látogatók száma amúgy is évről évre nő. Míg 2023-ban összesen 473 ezren látogattak a megyébe, 2024-ben ez a szám 490 ezerre nőtt, míg a tavaly 535 ezerre ugrott meg. A 2025-ben érkezett közül 82 ezren a határon túlról származnak.
A hároméves nemzetközi turisztikai program megvalósítására 45 millió lejt fordítanak, évente átlagosan 15 millió lejt. Ebből a keretből hét európai országban, öt nyelven, 110 millió célzott online megjelenéssel és folyamatos kampányokkal fogják népszerűsíteni Maros megyét. Ha a Visit Maros programja évente csak 20 ezer új külföldi turistát hoz Maros megyébe, és egy turista átlagosan 2 500 lejt költ el szállásra, étkezésre, programokra, közlekedésre és vásárlásra, akkor is ez évente mintegy 50 millió lej új bevételt jelenthet a helyi gazdaságban. Három év alatt ez körülbelül 150 millió lej, vagyis a program költségének több mint háromszorosa.











