.:: Vásárhely.ma ::.

Mozog a föld az igazgató alatt?

A szakmaiatlansággal vádolt Lucian Mănișor igazgató leváltását kéri a Maros megyei Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartó Hivatal (OCPI) éléről Daniel Cheşa koronkai önkormányzati képviselő. Az intézményvezető hosszas „bűnlajstromát” Koronka összekuszált földügyei vezetik. Az érintett szerint mindez frusztrációból és személyes bosszúból fakad.

Több mint 1.200 tisztázatlan ügyet és ugyanennyi óvást tartanak számon a Maros megyei Koronkán, ahol az utóbbi három évtizedben csak az nem jutott földhöz, aki nem akart. Az 1990 után felállt községvezetés, a település tartalékalapjából, a kataszteri hivatal közrejátszásával számos „kis figyelmességgel” lepett meg jól helyezkedő intézményvezetőket, volt nomenklaturistákat, az államapparátus egyenruhába bujtatott képviselőit. Tehette, hisz volt terület bőven, hiszen az akkor hatályban lévő jogrend alapján nem kellett visszaszolgáltatnia a Tholdalagiak földjeit. A Lupu-törvényként ismert 2000/1-es számú jogszabály megjelenése után kezdődtek a bonyodalmak: az örökösök és jogos tulajdonosok azzal szembesültek, hogy az idegen kézre került parcelláik foglaltak, és olyan személyek nevére kerültek, akik addig legfeljebb átutazóban jártak Koronkán. „Miközben a község több tucat lakosa mind a mai napig nem kapta vissza a kommunista rendszer által elkobzott földjeit, az állami intézmények vezetői – élükön Ovidiu Natea volt prefektussal, valamint más kormánybiztosokkal – az OCPI-vel együttműködve, a 18-as törvény alapján olyan személyeket részesítettek földjuttatásban, akik erre nem voltak jogosultak. Egyes helyi önkormányzati képviselők kitartó fellépésének köszönhetően három olyan egykori pártállami kiváltságost azonosítottunk, akik politikai támogatással egyenként 50 ár földet kaptak Koronka legértékesebb területein. Levelezések, felszólítások, hosszas eljárások, perek következtében három újdonsült tulajdonos a birtoklevele nélkül maradt. De ilyen eset nem három, hanem rengeteg van Koronkán” – mondta el portálunknak Daniel Cheşa helyi tanácsos. Szerinte a földosztó bizottság turpiságaiban a kataszteri hivatal is cinkos volt, hisz szerepet vállalt ezek telekelésében.

Panaszáradat és súlyos vádak

Koronkán nem csak Cheşa elégedetlenkedik az OCPI munkájával. Miután lezárult a község kataszteri felmérésével kapcsolatos óvások benyújtásának időszaka, kiderült, hogy az önkormányzathoz mintegy 1.200 panasz érkezett. „Több mint 1200 kifogás egy körülbelül 4700 lakosú településen, ami azt jelenti, hogy szinte minden háztartásban volt egy-egy panasz. Ki vállalja a felelősséget ezért a katasztrofális helyzetért?” – tette fel a költői kérdést a helyi jogász-poltikus. Megítélésében a földügyek kezelésében érintett intézmények közül a legkorruptabb a kataszteri hivatal. „Ma ennek az intézménynek az igazgatója zsebre tett kézzel érkezett a koronkai polgármesteri hivatalba, dokumentumok és konkrét megoldások nélkül. A több mint 1200 kifogás elbírálása még egy, kettő vagy akár három évet is várhat. Ha pedig a polgárok elégedetlenek a döntéssel, újabb éveket pazarolhatnak a bírósági perekre” – tette hozzá Cheşa. Mint nyomatékosítani kívánta, ennél is súlyosabb, hogy az OCPI olykor a jogerős bírósági ítéleteket sem tartja tiszteletben, és az indokolásokat saját belátása szerint értelmezi. „Az igazgató és a főnyilvántartó – aki latin kifejezésekkel beszél a kérelmezőkkel, hogy náluk okosabbnak tűnjön – ma a megye földjeinek »mindenható urainak« képzelik magukat. Ez így nem folytatódhat, a polgároknak joguk van a tisztelethez, a törvényességhez és ahhoz, hogy a tulajdonukat és mindennapi életüket érintő problémáikat észszerű időn belül rendezzék” – szögezte le az önkormányzati képviselő.

Egyáltalán nem tartja soknak az 1.200 panaszt Lucian Mănișor, sőt megyei szinten kimondottan kevésnek tekinti. Az igazgató a Vásárhely.ma-nak Nyárádkarácsont hozta fel ellenpéldaként, ahol 7.800-at regisztráltak. „Három hónap áll rendelkezésünkre, megoldjuk” – ígérte az igazgató.

Totális háború Mănişor ellen

Koronka lakói nevében Daniel Cheşa Lucian Mănișor menesztését követeli, mondván, hogy amúgy is versenyvizsga nélkül foglalja immár három évtizede az igazgatói széket. „Nem versenyvizsga útján szerezte meg a tisztségét, ugyanakkor ő az intézmény egyetlen alkalmazottja, aki nem tette közzé vagyonnyilatkozatát és érdekeltségi nyilatkozatát” – rótta fel a helyi tanácsos. A portálunknak nyilatkozó Mănișor cáfolta a vádakat, mondván, hogy 22 évvel ezelőtt is versenyvizsgázott, később, az intézmény átszervezése után is. „Cheşa úr elveszített egy pert a kataszteri hivatal ellen, és azóta megpróbál nyomást gyakorolni” – vélekedett az igazgató.

A Nemzeti Liberális Párt tagja és koronkai képviselőjeként Cheşa a PNL vezetőtestületét is megkereste követelésével. Arra kéri az alakulat vezetőit, sürgősen elemezzék Lucian Mănișor tevékenységét, és vonják meg a politikai támogatottságát. Cheşa szerint egy ilyen személy felvállalása és közmegítélése rendkívül ártalmas lehet a liberális pártra.

Szucher Ervin