.:: Vásárhely.ma ::.

Elnémult mikrofon: elhunyt Boér Károly

Életének 68. évében elhunyt Boér Károly, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője, aki fél nappal korábban még műsort szerkesztett.

Kedden délelőtt elhunyt a Marosvásárhelyi Rádió egyik legrégebbi szerkesztője és műsorvezetője, a számos hallgató közkedvelt Boér Károlya. A népszerű rádiós újságíró fél nappal korábban még a stúdió mikrofonjánál ült, azonban estére rosszul lett, és kórházba szállították. Az orvosok hiába küzdöttek az életéért, szíve feladta a harcot. Azt a küzdelmet, amelyet néhány héttel ezelőtt még megnyert. Akkor úgy tűnt, szerencsésen túljutott az életveszélyen, és friss erővel, szekérnyi derűlátással vághat ismét a munkának.

Boér Károly 1956-ban született Marosvásárhelyen. A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban végezte középiskolai tanulmányait, majd a Kolozsvári Zeneakadémián szerzett tanári diplomát 1980-ban. Előbb Csíkszeredában dolgozott a Népi Alkotások Háza munkatársaként, majd tanárként, közben értékes zenei és népzenegyűjtői tevékenységet is folytatott. Nem sokkal az 1989-es fordulat után került a Marosvásárhelyi Rádióhoz, ahol szerkesztőként tevékenykedett.

Az intézmény honlapja szerint Boér Károly nevéhez számos műsor, riport, komolyzenei összeállítás, csíksomlyói élő közvetítés fűződik. Rendszeresen tudósított a Régizene fesztiválról, a csíksomlyói búcsúról, ugyanakkor szívügyének tekintette a népi hagyományok, egyéb vallási ünnepek éltetését. Munkássága, élete, rádiós hagyatéka példaértékű a rádió munkaközössége számára.

Szucher Ervin

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

23

Mire számít a választási kampányban?