.:: Vásárhely.ma ::.

Bajban vannak a hegyimentők, ezért a lakosság segítségére számítanak

Aláírásgyűjtést kezdeményezett az országos hegyimentő szolgálat, amellyel azt szeretné elérni, ha a kormány a költségvetés megszorítást, a létszámcsökkentésre vonatkozó határozatot nem alkalmazná a hegyimentőkre. 

A hegyimentők sürgősségi szolgálatot látnak el, ezért Kovács Róbert Zoltán, a Maros megyei hegyimentő szolgálat vezetője úgy fogalmazott, hogy szilárd meggyőződése, „a döntéshozó fórum számára az emberek biztonsága az első, és ebben az értelemben a lehető legrövidebb időn belül jóváhagyja a Salvamont közszolgálati memorandumokat, elkerülve ezzel az állampolgárok, a turisták életének a veszélyeztetését” Az által, hogy az új törvénytervezet az állami intézmények újraszervezését írja elő, olyan helyzetbe került a hegyimentő szolgálat, hogy 15 százalékkal kevesebb munkatárssal dolgozhat január 1-től.

A hegyimentők fő küldetése a mentési tevékenység hegyekben és nehezen megközelíthető terepen, de a megelőző járőrözés, a menhelyeken való állandóság biztosítása, az eltűnt személyek felkutatása, az elsősegélynyújtás, a sérültek szállítása is a feladatai közé tartozik. Ugyanakkor a hegyimentők felügyelik a hegyi utak fejlesztését, karbantartását és rehabilitációját, valamint természeti katasztrófák esetén a katasztrófavédelem, a csendőrség, rendőrség munkáját is segítik.

„Eddig is tökéletesen meg tudtuk oldani a feladatainkat, száz százalékos a bevetéseinknek a sikere, szükség van továbbra is ezekre az emberekre, hisz jelen pillanatban is nagyon kevés munkatárssal dolgozunk”  – hangsúlyozta Kovács. Jelenleg az országban 280 hegyimentőt foglalkoztatnak teljes alkalmazásban, Maros megyében tizenkettőt. „Most ha ezt 15 százalékkal csökkentjük, az 40 ember lenne országos szinten, ami a hegyimentőknél sok, ellenben nem ez fogja megmenteni az ország gazdaságát”  tette hozzá.

Annak érdekében, hogy továbbra is zökkenőmentesen végezhessék a feladatukat, a lakossághoz fordulnak, hogy aláírásukkal segítsék a hegyimentő szolgálatot. Ugyanakkor folyamatosan tárgyalnak a kormánnyal, kérik Raed Arafat államtitkár segítségét. Remélik, sikerül a céljukat elérni, hiszen minden hivatásos hegyimentőre szükség van – hangsúlyozta Kovács Róbert Zoltán.

A petíciót itt lehet aláírni: https://campaniamea.declic.ro/petitions/sustine-si-tu-serviciile-publice-salvamont?source=facebook-share-button&fbclid=IwAR19VhaW54RmHbYzG5TXOLNbhii1xiOsZuHEr_qBRkJfA_pP8oktRVBK99Y

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

107

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?