Andante, moderato, allegro

Színvonalas koncert ígérkezik. Fiatal zongoraművésszel, kiegyensúlyozott pálcavezetésű karmesterrel. A klasszikusok gyöngyszemei: Imperiál, 5. szonáta. Csakhogy avatóünnepségen vagyunk, ráadásul választási előkampányban. Ezért a koncert egy közel ötven perces „ráadással” kezdődik. A bemondók tisztelettudóan két nyelven szólnak a közönséghez, először magyarul, aztán románul. Számunkra jólesik a fülnek, vajon mikor fognak ebbe is belekötni?

Az első felszólaló politikus tisztségviselő beszéde tizenhat percre sikeredett. Nem kell szörnyülködni, egyenként csak a fele volt, a román tükörfordítás tucatnyi másodperccel hosszabb a magyar szövegnél. Andante. A második beszéd a fordítással együtt, ezúttal a nyelvek fordított használatával, – már csak tizenkét perc. Moderato. Végül, a harmadik, legmagasabb politikai tisztséget betöltő személy csak másodpercekkel haladta meg az előbbit. Újabb bő tizenkét perc. Beszéde elhangzása után azonban a politikus rögvest elhagyta a termet, üres széke foghíjassá tette az első sort. Allegro.

A beszédek tartalmasak voltak, ám nélkülözték a retorikai elemeket. Unalmasságukat túlzott hosszuk mellett az ismétlődések gerjesztették. Megszólalt a múlt, a büszkeségünk, majd a jelen, a valóban dicséretreméltó eredményünk. Némi személyeskedés is megfért bennük, mindegyik felszólaló megemlítette a másik kettő nevét, néhol többször is. Arról viszont kevésbé értesülhetett a nagyközönség, hogy ki állt a felújítási munkálatok szakmai tartóoszlopaként. Azért viszont jelképes köszönet jár, hogy bizonyára még lettek volna beszédre hívatott jelöltek, tisztségüknél vagy szerepüknél fogva, ám eltekintettek attól, hogy gyarapítsák a felszólalók listáját.

Szünet után a három felszólaló közül már csak egyetlenegy maradt a teremben, és több politikus után hűlni kezdett a (bársony)szék. Így alakult ki a majdnem megtelt terem legfoghíjasabb széksora. A fentiekből az egyszerű ember, a potenciális választópolgár gondolkodásával arra következtethetünk, hogy a politikusok elsősorban saját beszédük vagy párttársuk szavainak a meghallgatása céljából, kevésbé a kulturális élmény kedvéért látogattak el az előadásra. Innen már csak az a morbid kép körvonalazódhat, hogy a koncertre ellátogató közönség oldaláról nézve mi lenne, ha többségük a beszédek idejére egy hosszú sétát iktatott volna be, üresen hagyva a termet, és akkor tér vissza oda, amikor végre elkezdődik az előadás. De hát nézzük a szépet, a városunk és közösségünk építészeti remekművének a gyönyörű felújítását, értékeljük a mögötte álló munkát és lobbizást! És bízzunk abban, hogy újabb évszázad elteltével is színvonalas koncerteket rendeznek majd a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Kampánybeszéddel vagy anélkül – nem számít.