A 80 éves orvosi egyetemet ünnepelték

Aktív és nyugdíjba vonult oktatók, öregdiákok, közéleti személyiségek jelenlétében ünnepelte az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerképzés fennállásának 80. évfordulóját.

Ezelőtt nyolcvan évvel, 1945. augusztus 3-án vette át a román nemzetnevelési minisztérium a valamikori István király utcai kadétiskola épületét, október 4-én kezdte el működését a dékáni hivatal, majd rá egy hónapra, november 3-án szervezték az első felvételit a Kolozsvárról Marosvásárhelyre költöztetett orvosi karra. Ebből nőtte ki magát az az egyetem, amelyet a román hatalom kimondottan az erdélyi magyarság számára hozott létre. És amelynek helyszíne lehetett volna akár Nagyvárad is. Az egyetem mai vezetősége előszeretettel feledkezik meg ezekről a dokumentumokban szereplő történelmi tényekről, mint ahogyan arról is, hogy Vásárhelyen nem létezne orvosi, ha Erdély másodszori elveszítése után a kolozsvári egyetem román tanárai és diákjai nem utálják ki az intézményből és a kórházakból a magyar kollégáikat. Ezt a mindenkori többségi rektorok következetesen elhallgatják. Vagy, amint Péter Mihály professzor nevezte a román vezetők ténykedését: nyomirtást végeznek.

A kerek évforduló alkalmából az Erdélyi Múzeum-Egyesület ünnepi megemlékezést szervezett a Bernády Házban, ahová valamikori és jelenlegi oktatók, régen végzett diákok, közéleti személyiségek jöttek el. A résztvevők Szilágyi Tibor volt rektorhelyettes és Nagy Attila előadását hallgathatták az egyetem alapítási körülményeiről, hőskoráról, ’56-os ügykreálásairól, fokozatos leépüléséről, elrománosításáról és jelenlegi felhígult helyzetéről.

Az egybegyűltek a román köztelevízió magyaradásának archívumából több, a ’70-es években, az intézmény jeles professzoraival készült interjúrészletet is megtekinthettek. Megjelent a vetítővásznon László János, aki a hepatitisz-kutatásról beszélt, a májbántalmakról értekező Maros Zoltán, kollégája, Szabó Árpád. A legérdekesebb alany Csőgör Lajos néhai rektor volt, aki köntörfalazás nélkül arról mesélt, hogy sokan nem lelkesedtek az orvosi kar Kolozsvárról Marosvásárhelyre való költöztetéséért. „Azt is mondták, hogy ha ez egyszer másként alakulnak a dolgok, Csőgör targoncán fogja visszahordani a kellékeket Kolozsvárra!” – osztotta meg a megmosolyogtató kijelentést a néhai intézményvezető. Ilyen és ehhez hasonló anekdotikus történetekről még szó esett az est folyamán, hisz a nyolc évtized alatt nem csak oktatásban részesült a diákság. Volt közmunka, téglavetés, egyetemi rádió működtetése, almaszedés. De működött diákszínjátszó csoport, szimfonikus zenekar, irodalmi kör is. Egy biztos: a múlt rendszerben az egyetem összefonódott a város és a közösség életével.

Ezt nyomatékosította a „civilként” érkező Sebestyén Spielmann Mihály könyvtáros, történész, közíró is, aki arról beszélt, hogy az egyetem Marosvásárhelyre való települése a város kulturális szintjét szinte kötelező módon megemelte. „Az egyetem ugyanolyan ajándék volt e város számára, mint egykor Bernády György városépítő tehetsége” – vélekedett.