Antal ErikaFennállásának 20. évét ünnepli idén a mikházi Csűrszínház, amely gazdag programmal várja látogatóit a június 29-én induló nyári évadjára. A mikházi csűrszínház megálmodója és létrehozója Szélyes Ferenc színművész, aki szülőfaluját és a környék lakóit akarta színházi élményben részesíteni. Egy elhanyagolt csűrben kezdődött minden, mára pedig egy jól megtervezett és felépített színház várják a nézőket. Az elmúlt húsz év sikereiről, nehézségeiről beszélgettünk.
– Az elmúlt húsz évet hogyan foglalná össze két mondatban?
– Voltak szép, és nehéz pillanatok is természetesen. A kezdet nagyon szép volt, jól indult, mondhatom, hogy romantika is volt benne. Ha visszagondolok arra, hogy szabad ég alatt játszottunk, elvert az eső, a vihar elfújta az előadást, aztán meg az is szép volt, hogy tábortűz mellett ültünk hajnalig. A maga nemében egyedülálló kis színházat építettünk, legalábbis itt Romániában nincs párja. Hol volt segítségünk, hol nem volt, de a színvonalhoz mindvégig ragaszkodtunk. Pár éve már változatos, egész nyarat átfogó műsort állítunk össze.
– Voltak kritikus pillanatok, kételyek, hogy vajon sikerülni fog?
– Sokszor elfogott a kétely, most is elfog, szinte segítség nélkül csinálom, a családomra és a barátaimra számíthatok csak. Több támogatásra volna szükségünk, például elvárnánk a helyi önkormányzattól, hogy álljon mellénk, segítsen. De nincs rá kapacitása. A megyei önkormányzattól is várjuk a segítséget, de ott meg azt mondták, oldja meg a helyi hivatal. Ha lejár egy-egy előadás, rendezvény, én takarítok, javítok, rendezem a helyet, hogy befogadó legyen.
– Mi volt a legszebb az elmúlt húsz évben?
– Sok előadásunkat, szinte valamennyit zsúfolt ház előtt játszottuk. Megtörtént nem is egyszer, hogy tele volt a nézőtér, de mégsem tudtuk megkezdeni az előadást, csak negyedóra késéssel, mert kint még sorban álltak az emberek a jegyért.
– És mi volt a legnehezebb?
– Az álmodozás után jött a másnapi felébredés. Egyre nehezebb, egyre ritkulnak a pályázati lehetőségek. Bár vannak szponzoraink és a magyar állam is sokat segített, de így is nagyon nehéz.
– Annak idején, ha jól emlékszem, azzal a céllal hozták létre a csűrszínházat, hogy a Nyárád-mente népének legyen színházi élményben része. Ezt a célt elérték, vagy esetleg elkanyarodtak tőle, más célokat tűztek maguk elé?
– Szatmári színész koromban rengeteget jártunk falura. Aztán a rendszerváltást követően megszűnt a falura járás, pedig az ottani emberek is szomjazzák a színházat. De a színházaknakn nem telt már erre is, veszteségessé vált volna egy-egy faluba elvinni egy-egy produkciót. Ezért az volt az alapötlet, hogy Nyárád-mentén legyen lehetőség legalább nyáron színházi előadásokat nézni. Ez részben sikerült is, részben nem. Ide szokott a Nyárád-mente. Ugyanakkor nézőinknek hatvan százaléka a városból jön, Marosvásárhelyről. De jöttek Brassóból, Szebenből, Székelyudvarhelyről is. Különleges kikapcsolódást nyújt mindig a csűrszínház, ahol az előadás után a szép udvaron le lehet ülni enni, beszélgetni, inni egy sört.
– Általában gondot jelentett a kevés szálláslehetőség, amikor a nézők még maradtak volna, de nem volt hol megszállniuk. Valami változás e téren történt-e?
– Létezik a panzió, de ott ugye a társulatok szállnak meg. Azon kívül most már tapasztalok egyfajta előrelépést, vannak kiadó szobák, néhány kulcsos ház is, és nekifogtak építkezni az emberek, vendégszobát építenek fürdőszobával. Tudom, hogy az ideutazás is körülményes, hiszen van, aki még maradna, inna egy sört, egy pohár bort, de nem teheti mert vezet. Buszt fogadni, hogy Marosvásárhely és Mikháza között járjon, költséges lenne. De valahogy mindig megoldódik.
A 2023-as évad június 29-én a Maros Művészegyüttes Sárga rózsa című táncszínházával kezdődik. Június 30-án, július 1-én és 2-án fotó- és plakátkiállítás, folklórelőadás, beszélgetés érdekes emberekkel, színházi produkció várja az érdeklődőket. A részletes program elérhető a Csűrszínház Facebook-oldalán.
Lengyel Erika
