Antal ErikaSzínészekről szóló album látott napvilágot nemrég Marosvásárhelyen. Olyan kötet, amely valamennyi marosvásárhelyi színházlátogató tetszését elnyeri, hiszen a szerzőpáros, Barabás Olga és Ferencz Éva 58, zömében színész portréját örökítette meg, illetve dramaturgok, művészeti vezetők, rendezők, karmesterek is szerepelnek a kötetben, valamennyien a marosvásárhelyi színház egykori művészei, alkotói.
Barabás Olga és Ferencz Éva Emlékkönyv – A marosvásárhelyi színház művészeinek sírhelyei a város temetőiben című kötet a Mentor Könyvek és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata közös gondozásában jelent meg a Studium Prospero Alapítvány hozzájárulásával.
Marosvásárhely színházi élete nemcsak az előadásokban, a tapsban vagy a régi plakátokban él tovább, hanem azoknak az embereknek az emlékében is, akik egykor a város kulturális életének meghatározó alakjai voltak. A háború utáni években megalakuló hivatásos színház új lendületet adott a közösségnek: a színpad nemcsak művészi tér lett, hanem találkozási pont, ahol a város lakói közösen élhették át az alkotás örömét.
Lendületet adott a városnak
,,Amikor 1946-ban – Tompa Miklós szavával élve, a háború után tíz perccel – Marosvásárhelyen megalakult az első állandó hivatásos színház, meghatározó fordulatot hozott a közösség életébe: a talpraállás ígéretét jelentette a nehéz időkben. Kitűnő színészek és alkotóművészek szerződtek a társulathoz, remek előadások születtek, a polgárok számára pedig egyszeriben fontossá vált a színházba járás. Az intézmény pár év leforgása alatt elismert művészszínházzá érett” – írja a könyv előszavában Barabás Olga, majd így folytatja: ,, A Székely Színház kétségkívül lendületet adott a város mindennapjainak, kulturális pezsgést indított el, és rövid idő alatt a közösség szellemi központjává vált. A produkciók és a színészi alakítások bekerültek a köztudatba, és valódi szenzációnak számított, ha egy-egy népszerű művész végigment a főtéren. A színház a város történetének része lett, a színészek pedig kedves ismerősökké váltak. Ez az egymásra találás azóta is töretlen tart.”
Az évtizedek során generációk váltották egymást. Voltak, akik hosszú pályát futottak be, mások fiatalon távoztak, de mindannyian hozzátettek valamit ahhoz a különleges szellemiséghez, amely Marosvásárhely színházi világát jellemezte. A közönség együtt élt a művészekkel: ismerte őket az utcáról, a piacról, a hétköznapokból, és együtt őrizte emléküket akkor is, amikor már csak a régi történetek, fényképek és újságcikkek maradtak utánuk.
Felidézni az egykori élményeket
Az emlékezés ezért különösen fontos. Nemcsak a híres előadásokat vagy a nagy neveket kell megőrizni, hanem azokat az emberi sorsokat is, amelyek a színház történetét alkották. Egy-egy fotó, interjú vagy megsárgult újságoldal segít felidézni azt a korszakot, amikor a színház a város mindennapi életének központja volt.
Az emlékkönyv és az ehhez hasonló kezdeményezések egyszerre tisztelgések és közösségi emlékezetgyakorlatok. Megmutatják, hogy a művészek munkája nem tűnik el nyomtalanul: hatásuk tovább él a város kulturális örökségében és azokban az emberekben, akik ma is emlékeznek rájuk. Az emlékezés így nemcsak múltidézés, hanem annak felismerése is, hogy egy közösség identitását a közösen átélt kulturális élmények formálják.
,,Emlékezünk. Segítenek felidézni azokat az élményeket, amelyeknek már mi magunk is részesei voltunk, és őrzik újraélni. Személyesek. Azt az érzést erősítik bennünk, hogy mi magunk is részesei vagyunk ennek a társaságnak: a marosvásárhelyi színház teremtette közösségnek” – fogalmaz Barabás Olga.
A kötet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház titkárságán vásárolható meg.
vasarhely.ma
