Ábrám ZoltánAz idén májusi tanácsülésen a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők a hozzászóló civilek meghallgatását követően száz százalékosan támogatták az évtizedek óta vajúdó új híd megépítését a Kárpátok sétányán. A fő indokok a szükségesség, az idő múlása, a pénzügyi háttér elnyerése. A lakosok is kifejtették álláspontjukat, tiltakozást fogalmaztak meg: zajra, szennyezésre, egészségügyi kihatásokra, hatástanulmányi hiányosságokra, egyes formai követelmények be nem tartására hivatkoztak. Mindkét félnek lehet igaza, de a józan ész szava nagyon sok városlakóval kimondatja, akár a leendő híd közelében él, akár nem, hogy ez a megoldás a zsúfoltságot nem oldja meg, csak szétteríti. Ez a vélemény nemcsak aggály, hanem a valóság előrevetítése, mert legfeljebb a tehetetlen toporgás eredménye lehet az új Maros-híd, amely a valós közlekedési stratégia hiányára hívja fel a figyelmet. Mert ha lenne stratégia, ami nincs, a híd már régen felépült volna egy sokkal hasznosabb helyen. És már lenne parkolóház, kerülőút, sűrűbb vonatközlekedés és a többi a városban és környékén lakók számára. Ihletődni lehetne jó néhány közelebbi város közlekedési stratégiai terveiből és megvalósításaiból.
Sok mindent írtak, mondtak, véleményeztek hídügyben. Egyöntetű, hogy új hídra már régóta szükség van, sőt többre is a város és környéke területén. Én az eddigieken túl feltettem még néhány megválaszolásra váró kérdést a teljesség igénye nélkül (A Hídember példája, Népújság, 2026. június 18.). Mert egyelőre sok a kérdés, kevés a válasz. Márpedig minél több megnyugtató válaszra lenne szükség, hogy a fenti megérzés ne váljon valóvá.
Feltevődik a logikus kérdés, hogy az új híd üzembe helyezését követően milyen elképzelés létezik a Víkendtelep két bejáratának (és kijáratának) a tehermentesítésére? Nem új szabadidőközpontot kellene inkább létrehozni a városban, és a jelenlegi levegőjének a minőségét és kikapcsolódási lehetőségeit megtartani? Hogyan közelíthető meg biztonságosan – kiemelten gyermekek számára is – a Maros-part a cementlapoktól a frissen felavatott marosszentgyörgyi kerékpárút hosszában? Az eddiginél nagyobb forgalom esetén mekkora várakozási időre számíthatnak a vonatra várók, milyen megoldással sikerül kezelni a helyzetet? Hogyan lehet be- és kitérni a Víkendre, vagy a zsúfoltabb utakra a kisebb utcákból és sétányokból, udvarokból? Egyáltalán érdemes lesz fejleszteni a vasúti – akár városon belüli, környéki – közlekedést, ha akkor lenne igazán káosz, ha a sorompókat gyakrabban engednék le? Szóval, ne fejlesszük a vasutat, inkább ritkítsuk a vonatjáratokat, hogy csúcsidőben ne érjen a kocsisor a körforgalmon túlra? Dehát a vasúti közlekedés – akár a városhatárokon belül – nem része a közlekedési stratégiának? Milyen megoldásokat sikerül találni a párhuzamos fejlesztések érdekében? Vagy elég lesz a híd? Kell új híd, de mennyiben lesz előrelépés, ha az lesz a végső következtetés, hogy nem sikerült jó megoldást találni? De miért nem lehetett? Miért az egykori strand helyére kell egy fél megoldást nyújtó híd, a város egyik legcsendesebb és legoxigéndúsabb, az egykori vásárhelyi hangulatokat még őrző zónájában, és miért nem valahol fennebb, Marosszentgyörgy szabad területén? Kiknek az érdeke? A marosszentkirályiaké, a környékbeli beruházásokban érdekelt vállalkozóké, a politikusoké, vagy a marosvásárhelyieké? És miért nem sikerül, sikerült stratégiai megoldást találni két település között, amikor azok polgármesterei, a megye vezetője, sőt még a prefektus is magyar?
Fenti aggodalmaim tükrében örömmel értesültem arról, hogy a Vásárhelyi Forgatagon pódiumbeszélgetésre került sor „Ki mondja meg, mi a jó Marosvásárhelynek?” címmel. A sajtó munkatársaival lefolytatott közel másfél órás beszélgetésen egyáltalán nem került szóba az új híd kérdése, így hát „szóra bírtam” a polgármestert ebben a témában is.
Populistának tűnő és ható válaszában Soós Zoltán kitért arra, hogy az emberek többsége megértette a híd szükségességét, hiszen „a hetvenes-nyolcvanas évek békebeli Kárpátok sétánya” idejéhez képest megsokszorozódott az autók száma. Mintegy húszezer ember költözött a Maroson túlra az elmúlt időben, többségük Marosszentkirályra, a dinamika megváltozott, és erről tudomást kell venni. „Valóban a Kárpátok sétányán összegyűlt kétszáz aláírás a híd ellen, a másik oldalon pedig összegyűlt több mint tízezer aláírás a híd mellett. Na most, a tízezer marosvásárhelyi a fontos, vagy aki a blokkban esetleg zavar?” – tette fel a számtanilag alaposan alátámasztott retorikai kérdést az elöljáró. Úgy beszélt a Kárpátok sétányán jelenleg átmenő forgalomról, mintha a fennálló dugókat éppenséggel meg fogja oldani az új híd működtetése, miközben „a vasutat persze azt kell kezelni, de az még a hidat nem fogja kizárni”.
Egy 13 éves terv valósulhat meg végre-valahára, a híd nélkülözhetetlen, hiányában a Kárpátok sétánya és a túlpart továbbra is túlterhelt és egyre élhetetlenebb lesz. A kedvezőbb helyszín lehetőségét kizárva, a polgármester kifejtette, hogy a gát felett az a probléma, hogy az új törvények alapján a védelmi övezet ötszáz méterre nőtt.
„A nyolcvanas években én is ott nőttem fel a Cementlapoknál. Szász Albival, Bölöni Lacival ott jártunk gyermekként”
– licitált rá jópofának tűnő személyeskedéssel a már addig is helyenként túlzó állításaira.
A magyar nyelv csodálatos, de hogyan is értelmezhető, hogy a gyermek Soós Zoltán a nála 28 évvel idősebb „Albival” és a 19 évvel többet nyomó „Lacival” a Cementlapoknál „jártak gyermekként”? Ugyanis „gyermekként járni” a fiúnak az apjával, esetleg kamasztársával lehetséges. Márpedig aki ekkorát licitál netán a népszerűsége növelése érdekében, annak a populizmus labirintusában arra is kell számítania, hogy a többi ténymegállapítása sem lesz teljesen pontos és hiteles. Úgy tűnik, hogy hosszútávú stratégia helyett a rövidtávú politikai logika leckéjét sikerült felmondania a polgármesternek. Miközben halkan megjegyzem: nem a pro és kontra aláírások kell hogy döntsenek, azokat célzottan is be lehet szerezni, hanem a szakmailag megalapozott tanulmányok, amelyek létére nem sikerült hivatkozni. És remélem, hogy van tízezer marosvásárhelyi polgár, akinek nem egészen egyezik a véleménye „a csodaváró hídról”. Arról, hogy kinek, kiknek a valódi érdeke egy olyan híd, amely elhalad a volt fotógyár helyére építendő szálloda, a bútorgyár területén és a Maros túlsó felén létrehozandó lakónegyed mellett? Mert a kérdések továbbra is válaszra várnak.
(Fotók: Forgatag)
Szucher Ervin
vasarhely.ma
