Vadveszély a Maroson

A fiumei cápa méltó társa éppen nálunk bukkant fel rekkenő nyárban nem is olyan régen, úgy 1938-ban. Akkor is volt, kérem élet városban és a Maroson. Akkor is jártak a polgártársak és széplelkek a Ritzbe (igaz ma már nincs ilyen intézmény e féltekén csak Ritz hotel Párizsban, de az messze van és egyáltalán nem rokon a derék vásárhelyi kelmefestészeti műintézet egykori és jelenlegi tulajdonosaival) és a Week-end-re – korabeli írásmódban – feredőzni.

Ám egy napon híre ment, hogy krokodilus ütötte fel a fejét a mi kis szelíd Marosunkban. Nem rémhír, erősítették meg a tamáskodók meggyőzésére, hiszen még a rendőrség is megtiltotta a város úszni tudó és pláne úszni egyáltalán nem tudó lakóinak, hogy a fentebb említett fürdőhelyeket, sőt magát a nyílt Marost fürdés, mosás vagy egyéb nyári foglalatosság céljából felkeressék.

Voltak, aki esküdtek arra, hogy a mostoha bánásmód elleni tiltakozásul a Nílus vizét elhagyva, felkapaszkodva gályákra, hajókra, átkelt a földrészek közé szorult tengeren, majd a Dunán és a Tiszán felúszva, kúszva végül a nyugalmas, krokodilvadászoktól nem látogatott Marosban talált magának menedéket. Aki akkoriban Darwint tanulmányozta az egyházi tilalom ellenére, az tudta, hogy bármilyen üldözött is a krokodilus, táplálékkal él, bicsérdista meg végképp nem lesz, tehát olykor-olykor útja során elkapott egy-egy juhot, tehenet, egyéb jószágot, embert talán nem, mert nem volt szokva az európaiakkal, csupán a fáráók sírja után kutató angol régészekkkel.

Mások viszont tudni vélték, hogy a Kludsky-cirkusz még Maroshévízen szerepelt, amikor Bimbó Benedek (akkoriban még ilyen szép neveket adtak a krokodilusnak is, mely szokás a régi egyiptomiak Szobek-imádatából táplálkozott) megszökött, amikor neszét vette, hogy a helységben melegvízforrásokra épült fürdők, nevezetesen a Bánffy és az Urmánczy működik. Ám ezeket túlságosan szűknek találta, ezért a Marosba csobbant át, amely a mondott év júliusában Nílus-meleg volt.

 A város napokig feszülten várt, nem mert vízbe ugrani. Haláltmegvető bátorságú ifjak csapatokba szerveződve kimentek és a parton éjjel-nappal őrséget álltak, lesték a nemes vad felbukkanását. Öt nap elegendő egy efféle hüllő számára, hogy leússza a Hévíz-Vásárhely vízi távot. Ekkor türelmét vesztve egy bátor riporter, ki más, felkereste a cirkuszigazgatót, aki a baromvásártéren ütötte fel sátrait.

A következő párbeszéd zajlott le:

– Hát igaz volna, kérem, hogy a krokodil…

– Állatállományunk? — kérdi, be sem várva a mondat végét— hogyne! Fel vagyunk műnk szerelve, kérem!… De erről ne tessék írni. Teccik tudni az adó miatt. Krokodillal több… Azonban, így, magunk között, megsúghatom: krokodilunk az nincs.

— Hogy? Hát nem igaz, hogy a folyóba…?

Az igazgató hamiskásan hunyorít. — Teccik tudni, egy kis reklám…

Fotó: Wikipédia