.:: Vásárhely.ma ::.

Új állatok érkeztek az állatkertbe

A Marosvásárhelyi Állatkertbe nemrég öt új pelikán és négy flamingó érkezett. Ezek a vízimadarak eddig is jelen voltak a Somostetőn, de mivel telepes állatok, kolóniákban élnek, ezért minél többen vannak, annál jobb a közérzetük, és annál szebb látványt nyújtanak.

E tekintetben tehát állatjóléti lépés is, hogy megszaporodott a számuk. A madarak már együtt vannak, sikeresen átvészelték a szállítást, amely mindig megterhelő az állatok számára. A flamingók benti helyiségben tekinthetők meg, a rózsás gödények pedig kinn vannak a vízimadaraknak kialakított tó körül.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a közelgő hosszú hétvégén Mikulás járás lesz az állatkertben, a részletes programról itt olvashatnak. Ez alkalomból főleg a kisgyerekes családoknak készültek meglepetésekkel. Korondi Kinga szóvivő arról is beszámolt, hogy jövőre sem drágul a belépti díj, amely felnőtteknek 25 lej, gyerekeknek 10 lej, a bérlettel kapcsolatban pedig úgy döntött a vezetőség, hogy aki egész évre, vagyis a megvásárlás pillanatától 365 napra vált bérletet, annak ajándékba adnak egy úgynevezett útlevelet is.  Ez utóbbi a gyerekek számára lehet érdekes, hiszen lesznek benne kisebb feladatok, lesz pecsétgyűjtési lehetőség, beragaszthatják a saját fényképüket, és magát a bérletet is.

Az állatkertnek eddig idén 330 ezer körüli látogatója volt, ez rekordnak számít, hiszen meghaladták a tavalyi évi számot, amely 300 ezer látogatót jelentett. Az állatkertben soha nem lehet kevés időt tölteni, főleg, ha süt a nap, így hát Kingával több „régi” lakót is végiglátogattunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bódizs Edith

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

107

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?