.:: Vásárhely.ma ::.

Szobrot kap báró Kemény János

Július derekán jelentős ünnepélyre készül Marosvécs és az erdélyi magyar irodalmi élet: báró Kemény János várkastélyában 100 évvel ezelőtt ült össze először az az írótársaság, amely a későbbiekben Erdélyi Helikon néven vált az elszakított országrész irodalmának meghatározó szellemiségű műhelyévé.

Július 18-án és 19-én az Erdélyi Helikon „születési helyén”, Marosvécsen és a település fölött őrködő várkastélyban ünneplik meg az irodalmi társaság kerek száz évvel ezelőtti létrejöttét. Az esemény szombaton délelőtt 10 órától a falu központjában kezdődik, ahol felavatják Kemény János mellszobrát. Miközben egy órával később hivatalosan a nagyközönség előtt is megnyílik az Erdélyi Helikon 100 rendezvénysorozat, a kastély egyik szárnyába egy zárt körű tanácskozásra félrevonul az a huszonhárom író, aki az Erdélyi Magyar Írók Ligája, az E-MIL meghívására gyűl össze.

A kétnapos ünnepség keretében lesznek kiállítások, koncertek, irodalmi találkozók és beszélgetések, különböző vásári események. Ugyanakkor az egykori helikoni társaság leszármazottai is összegyűlnek.

Az irodalom- és színházmecénás Kemény báró által megálmodott és megvalósított mozgalom fontosságát méltatva, Szebeni Zsuzsa, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője kiemelte, hogy az Erdélyi Helikon születésével egy időben beindult az Erdélyi Szépmíves Céh. A térség egyik legfontosabb könyvkiadójának számító ESzC, egy olyan sorozatot hozott létre, amely meghatározó azok számára, akik erdélyi irodalomban és -művészetben gondolkodók számára. „A kultúra bármelyik irányba indulunk, minden egyes origópontban a helikoni csoportosulást találjuk. Az Erdélyi Helikont egy fantasztikus szövetként képzelem el, amely folytonosan kiárad. Vannak a vécsi találkozók, vannak tematikus lapszámok, vannak előfizetők, akik fenntartják az Erdélyi Szépmíves Céhet, de nem elégednek meg mindennyivel. Különféle városokban Helikoni esteket szerveznek, ahol maguk a szerzők felolvasásokkal, beszélgetésekkel, tematikus vacsorákkal lepik meg a közönséget” – mondta el Szebeni Zsuzsa.

Az eseménysorozat házigazdája, Nagy Kemény Géza nagyszüleiről mesélt. Kemény János és Auguszta kisebbik unokája elárulta, hogy az írói találkozók nagyapja fejében született meg, de skót–görög származású nagyanyja nélkül nem valósulhatott volna meg. „Amikor nagyapám kikérte a felesége véleményét, az kérdéssel válaszolt: Mikor kezdjük a szervezést?” – elevenítette fel a báróék több mint egy évszázaddal ezelőtti beszélgetését a két évtizeddel ezelőtt Magyarországról hazatelepedett unoka. Nagy Kemény Géza külön örömét fejezte ki a szoborállítás miatt, ugyanis úgy érzi, hogy miután a kommunisták kisemmizték és megalázták, a színházalapító mecénás felmenőjét méltatlanul mellőzi az utókor. Még akkor is, ha Maroshévízen iskolát neveztek el róla és szobra áll az épület előtt, Szászrégenben pedig utca viseli a nevét, és emlékplakett került az ifjúsági ház falára.

Az ünnepségsorozatot a Sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet, a Kemény Auguszta Kulturális Egyesület és az Erdélyi Magyar Irók Ligája szervezi. A részletes programról a www.helikon.ro oldalon olvashatnak.

Szucher Ervin