Bölöni DomokosA kitűnő drámai színész, színháza felé igyekezve egy fiatalemberrel találkozott, akinek arca nagyon közelinek tűnt előtte. Ez a karakter roppant érdekes, izgalmas, ujjongott benne a felismerés.
Kitárt karokkal sietett feléje:
– Szervusz, Mudroncsik, hogy vagy? Rég láttalak! De mennyire megváltoztál!
– Bocsánat, uram – felelte szárazon a vadidegen fiatalember –, engem nem hívnak Mudroncsiknak…
A színész megdöbbenve csapta össze a kezét.
– Az Istenért – kiáltotta –, hát még a nevedet is megváltoztattad?!
És vérig sértve folytatta útját. A színházban aztán mindenkinek elpanaszolta, hogy ezek az ifjoncok milyen pimaszok, letagadnák a holdat is, a csillagokkal. A direktornál egyenesen azt követelte, azonnal dobja ki azt a pofátlan Mudroncsikot.
Csak akkor nyugodott meg, mikor biztosították, hogy a szemtelen gazfickó már nem tartozik a társulat kötelékébe. Két hete ki lett rúgva.
A jeles művész kissé meghökkent. És eltűnődött az emberi sorsokon.
– Azért mégis csak sajnálatos – sóhajtotta –, mily könnyen kallódnak el a reményteljes tehetségek. Mondd, kérlek – fordult az igazgatóhoz –, nem lehetne valahogy mégis megmenteni?!…
(Forrás: PHV)
