.:: Vásárhely.ma ::.

SWIMATHON 2024 – a jó célok érdekében

Eljött az ideje annak, hogy ne csak a medence szélén beszélgessünk, hanem ugorjunk a vízbe, és jótékony hullámokat keltsünk! – így hirdette az idei SWIMATHON nevű adománygyűjtő rendezvényét a Marosszéki Közösségi Alapítvány.

A marosvásárhelyi olimpiai uszodában vasárnap reggeltől pezsgett az élet, kicsik és nagyok izgatottan várták, hogy sorra kerülhessenek és néhány medencehosszat úszva támogathassák az általuk kiválasztott közösségi projektet. Idén 35 csapatban 146 úszó összesen 18 projektért ugrott medencébe és hozta ki magából a legjobbat.

Nagyon változatos projektek vannak, mint minden évben, sikerült összegyűjteni különböző területekről a projekteket. Akiket kiemelnék az Alpha Transilvana Egyesület és a Divers Egyesület, ők már a kezdetektől velünk vannak. Ez már a tizedik kiadás a Swimathonon és 2011-ben is részt vettek. Itt van a Little People, amely a rákos gyermekeknek gyűjt, nekik is olyan tevékenységük van, ahová folyamatosan szükségesek az adományok,  van a biciklizéssel kapcsolatos projekt, a Bike to schoool, van több olyan szervezet amelyek hátrányos helyzetű személyekkel foglalkozik és nekik gyűjtenek  – fogalmazott Gál Sándor, a Marosszéki Közösségi Alapítvány ügyvezető igazgatója hozzátéve, hogy a https://swimathon.ms/hu weboldalon részletesen is megtalálható minden projekt leírása.

Az Állatkert barátainak egy érdekes ötletük támadt, ők – társakat szerezve maguk mellé – a kisvonat megszépítésére gyűjtöttek. “Úszni mindig jó és igazából nem versenyzetünk, nem akartunk elsők lenni. Mi azért úsztunk, mert szeretjük az Állatkertet, szeretjük ezt a projektet de szeretünk úszni is – mondta Korondi Kinga a csapat egyik lelkes tagja pontosítva, hogy ezúttal a régi kisvonatot szeretnék szebbé, biztonságosabbá tenni. Azt, amelyik az Állatkertben áll, és meglehetősen megviselt állapotban van, de így is sokan szeretik, fényképezkednek vele. “Azért akarjuk megmenteni, mert az egy olyen értéke Vásárhelynek, amit senki nem ment meg, mert nem 100 éves még, de mindenki szereti, mindenki utazott rajta. Most így, amilyen rossz állapotban van így is mindig felmásznak rá a gyerekek, mindig fényképezkednek és azt mondtuk, hogy legyen szép, legyen fényképezésre alkalmas és legyen biztonságos – ezt a három célt tűztük ki “ -összegezte Korondi Kinga.

A Divers Egyesület idén ötezer lejt szeretne összegyűjteni – egy naptárra, emelyet az általuk felkarolt hátrányos helyzetben élő gyerekek rajzai díszítenek majd. “A Swimathon mindig egy szuper élményt jelent, jól érezzük magunkat, ez is nagyon fontos, de ugyebár mi azért úsztunk, hogy a városszéli gyerekek, akik felzárkóztató oktatásban részesülnek és emellett még rajz órákra, vagy kreatív órákra is járnak, ők megmutathassák a város előtt, hogy ha velük foglalkoznak – ebben az esetben mi foglalkozunk a Divers Egyesületnél – akkor ők is pont ugyanúgy tudnak felmutatni valamit, mint más gyerek akire rendszeresen oda van figyelve és otthon is rajzolgatnak velük. Úgyhogy egy naptárba szeretnénk összefoglalni a legjobb alkotásaikat ezeknek a gyerekeknek” – fogalmazott Koreck Mária, az egyesület elnöke. Hozzátette: reméli, hogy a naptárt is jól fogadja majd a város, és annak értékesítéséből szerzett összeget is a hátrányos helyzetű gyerekek oktatására fordíthatják.

A rendezvényen résztvevő projektekre összesen 260 ezer lejt szeretnének összegyűjteni, eddig mintegy 135 ezer lejnyi gyűlt össze, június 31-ig lehet további összegeket adományozni.

 

Kulcsár Andrea

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

107

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?