.:: Vásárhely.ma ::.

Közös táncra készülnek a világnapon

Tizedik alkalommal készül megünnepelni a tánc világnapját a Maros Művészegyüttes. Az április 29-i, szombati eseményt a Színház-téren szervezik, ahol a hivatásos táncosok mellé várják az amatőr néptáncosokat, néptáncegyütteseket, valamint a különböző táncklubokat is.

Az előző években előadásokat tartottak, különböző villámcsődületeket szerveztek a város több helyszínén is, például a zöldségpiacon, bevásárlóközpontokban, buszmegállókban, vagy a vasúti pályaudvaron. Tavaly, a járvány lejártával a szervezők úgy döntöttek, hogy egy nagy, átfogó, mindenféle táncot képviselő együttest, táncost megszólítanak és egy nagyobb megmozdulást szerveznek Marosvásárhely főterén.

Ahogy Barabási Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes igazgatója a beharangozó sajtótájékoztatón kifejtette, tavaly ezer táncost sikerült mozgósítani Marosvásárhely főterén, az idén újra ezt szeretnék, valamivel szervezettebb formában. „Jelen pillanatban már több, mint ezer táncos jelentkezett, hogy részt venne az eseményen. A táncművészetnek minden formája jelen lesz, a modern tánctól a sporttáncig, a balettől az akrobatikus táncig, a mozgássérültek táncától a hip-hopig. Természetesen a néptánc lesz a legmeghatározóbb, a rendezvény második részében amatőr és hivatásos néptáncosok lépnek fel, majd a Maros Művészegyüttes román és magyar tagozata zárja a rendezvényt” – ismertette Barabási a szombati tervet.

Az esemény szombat délután 3 órakor kezdődik a Színház-téren. A HIFA Románia egyesület kerekesszékes táncosai kezdik a műsort, majd sorra következnek a kortárs, modern táncok. A Maros Művészegyüttes román és magyar tagozatának fellépését követően egy nagy közös tánccal zárják az ünnepséget, ahol a táncos gyerekek, azok szülei, amatőrök, hivatásosok, modern- és néptáncosok, kerekesszékesek együtt táncolnak.

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

93

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?