.:: Vásárhely.ma ::.

Kétszáz ingázó diák helyzete oldódhat meg Maros megyében

A Maros Megyei Tanács csütörtöki, január 25-ei ülésén elfogadja az átalánydíj kiszámításához és folyósításához szükséges határozatot. Ezzel megoldódhat mintegy kétszáz tanuló ingázási költségeinek megtérítése. 

Maros megyében folyamatosan biztosítják az utazási bérleteket az otthonuk és iskolájuk között ingázó diákoknak. Az utóbbi hónapokban azonban fennakadások voltak azon tanulók utazási költségeinek fedezésében, akik nem a lakóhelyükön járnak iskolába, és nem részesülnek tömegközlekedési szolgáltatásban. Ők, a tavaly szeptemberben életbe lépett rendelkezések értelmében átalánydíjat igényelhetnek. Ezt az összeget a megyei tanácsok határozzák meg és havonta folyósítják a szóban forgó tanulóknak, akiknek cserében – a jogszabály előírásai szerint – nem kell üzemanyagnyugtát benyújtaniuk.

Miután a közszolgáltatásokat szabályozó országos hatóság (ANRSC) januárban rábólintott a dokumentumban foglaltakra, a Maros Megye Tanács a januári soros ülésén megvitatja és elfogadja a havi átalányösszeg és a napi átalányösszeg megállapításáról szóló határozattervezetet. A projektben havi 0,41 lej/kilométer átalányösszeg szerepel.

Maros megyében mintegy ötezer diák ingázik lakhelye és iskolája között, többségük tömegközlekedési eszközzel, de körülbelül kétszáz diáknak családja személyautójával kell megoldania az utazást.

Rigmányi Eszter

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

107

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?