Csütörtök este kettős eseménynek volt színhelye a marosvásárhelyi Bernády Ház: kiállítás nyílt a Gyergyószárhegyi Művésztelepen működő alkotótáborok válogatott anyagából, és a Kulturális és Művészeti Központ kiosztotta a Pro Cultura et Arte díjakat.
Az elmúlt évben fennállásának az 50. évfordulóját ünneplő szárhegyi művészeti központ Lojálisok című jubileumi vándortárlatát nyitották meg a Bernády Házban. A kiállításon azoknak az alkotóknak a művei kerültek közönség elé, akik a táborozások során a legtöbb munkával gazdagították a művésztelep értékes műgyűjteményét. Az eseményen Ferencz Zoltán képzőművész, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a magyar Művészeti Akadémia felkérésére készül az alkotótábor elmúlt fél évszázadának a monográfiája, ugyanakkor tervezik a jövőt, ami újabb ötven évet jelent.
A magyar kultúra napját is köszöntő esemény díjátadással egészült ki. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ kezdeményezte elismerés, a Pro Cultura et Arte díj a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szervezte pályázat nyomán jutalmazza az írott sajtó és az audiovizuális média azon képviselőit, akik az illető évben a figyelemre legméltóbb munkákkal járultak hozzá az erdélyi magyar kultúra és művészetek, a népi hagyományok népszerűsítéséhez. A mostani immár az 5. ilyen megmérettetés, minden eddiginél népesebb részvétellel hívta fel magára a figyelmet. Az est második felében Kolcsár Béla, a Kulturális és Művészeti Központ igazgatója megköszönte az újságíróknak, hogy rendszeresen és szakszerűen számolnak be a művésztelep munkájáról. Pályatársait és azok munkáját méltatva, Szűcs László, a MÚRE elnöke kiemelte, hogy a kulturális újságírásban található a legtöbb hozzáadott érték.
A médiaorgánumok kategóriájában „a sajtóban kifejtett eddigi munkásságáért, amellyel jelentősen hozzájárult a romániai magyar kultúra és művészet tényszerű bemutatásához és népszerűsítéséhez” portálunk, a Vásárhely.ma is díszoklevélben részesült.
Audiovizuális kategória, különdíj: Daczó Katalin, Berszán-Árus György, Kacsó Sándor és Bán József: A művészet térhódítása: Gyergyószárhegy, 1974 – 1990”, illetve Útkeresés és újjászületés: Gyergyószárhegy, 1990–2024 dokumentumfilm
Írott sajtó kategória: Kinizsi Zoltán: Nagyon szeretünk traumákból táplálkozni, beszélgetés Molnár Levente színművésszel (Maszol.ro)
Írott sajtó kategória, különdíj: Huszár Szilamér: Érzelmi Intelligencia a fotográfia tükrében (Korunk)
Audiovizuális kategória: Keresztes Péter: Portréfilm Martzy Johanna temesvári hegedűművésznőről (TVR)