.:: Vásárhely.ma ::.

Egykori zenei élet Marosvásárhelyen

A Studium–Prospero Alapítvány szervezésében Kovács Levente színházi rendező, egyetemi professzor Valamikor zene is volt címmel tart előadást a 20. század második felére, az 1950 és 1990 közötti időszakra jellemző zenei életről.

Ahogy Kovács Levente a Vásárhely.ma-nak elmondta, egy tanulmány megírására kapott felkérést és azt bővítette ki bejátszásokkal, emlékekkel, érdekes adatokkal, azt fogja ismertetni a Studium HUB-ban. Az előadás azért is ígérkezik érdekesnek, mert egy olyan korszakot, az 1950 és 1990 közötti évtizedeket tekinti át, amikor a házibulik indultak. Ahogy Kovács Levente fogalmazott, abban a korszakban a könnyű zene, a rockzene határozta meg leginkább a fiatalok zenei élményeit. Tulajdonképpen három szakaszt különböztet meg ebben az időintervallumban: ,kezdetben volt a zenehallgatás, a háborút követő években az emberek közösen hallgattak zenét. Majd a elkezdődött egy táncos korszak, amikor rock, twist jellemezte ezeke a bulikat, és végül megszülettek az erdélyi könnyű zene együttesek is, a saját erdélyi zene. 

Az erdélyi zenei életen belül Kovács Levente leginkább Marosvásárhelyre összpontosít, hiszen, mint mondta, mindig itt élt és az itteni tapasztalataiból indult ki, de nem hagyta ki Kolozsvárt, Nagyváradot, Szatmárt sem, ahogy a székelyföldi zenei élettel is foglalkozik, a Siculus fesztiválról, vagy a zenés karavánról.

Az előadásra a Studium HUB-ban kerül sor május 6-én, hétfő este 6 órától.

 

 

 

 

 

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

1

Mire számít a választási kampányban?