Antal ErikaA Petőfi Kulturális Ügynökség Magyar Írórezidencia Programjának legutóbbi marosvásárhelyi résztvevője K. Kovács István kolozsvári író volt. A Studium HUB vendégeként jól érezte magát a számára ismerős városban, ahol a nyugodt körülmények között jól haladt az alkotással, három héten át naponta 10-11 órát dolgozott.
– Miért jelentkezett az Írórezidencia programba?
– Immár másodszorra veszek részt az Írórezidencia programban. A tavaly, kerek egy hónapig a Budapest melletti, vácrátóti arborétumban berendezett rezidenciának a lakója voltam és megtapasztaltam az a lehetőséget, hogy mennyire másként lehet írni, ha ezt az ember főállásban teszi. Rezidencia-lakóként az ember leteszi a mindennapi gondok nagy részét és energiája, ideje javát az alkotó munkára fordíthatja. A rezidenciákon hamar kialakul egy olyan életstílus, amely leginkább megfelel az alkotó bioritmusának. Például én, itt a marosvásárhelyi rezidencián, reggel hét óra körül ébredek, mivel akkor süt be az ágyra az első napsugár. Sötétítő nincs az ablakon, de ennek én külön örülök, viszont a kevésbé matinális beállítottságú rezidensek lehet, hogy ezt másként élik meg. Rádióhallgatással egybekötött kávészertartás indítja a napot, majd bevásárlással egybekötött órányi séta következik. Mivel a rezidencia a központban helyezkedik el, minden karnyújtásnyira van. Legkésőbb tíz órakor már neki is tudok fogni dolgozni, egészen délután két-három óráig. Az ebédet a vendéglők napi menüje képezi, vagy ha nagyon belelendülök a munkába, akkor csak egy rántottát ütök össze. Délután hat-hét óráig folytatódik a munka. Esetenként, este kulturális programokon veszek részt, vagy ha épp semmi ilyesmi nincs kilátásban, akkor egy újabb séta: a főtér egyik oldalán elsétálok a várig, körbejárom a várudvart, mint egy kerengőt, majd a főtér másik oldalán térek vissza. Vacsorára általában hideget eszem, majd folytatódik a munka maximum éjfélig. Így, ezzel a tempóval és módszerrel átlagban napi tíz-tizenegy órát tudok az írásnak szentelni. A napi események, telefonon, emailben természetesen itt is utolérnek, de van egyfajta distancia. Mintha szabadságon lennék, de mégsem, mivel megfeszítetten, de ugyanakkor jólesően tudok dolgozni. Én, személy szerint, nagyon jól bírom, sőt, igénylem a magányt, úgyhogy az egyedüllét nem okoz számomra gondot.
– Miért éppen Marosvásárhelyt választotta?
– Két okból választottam a marosvásárhelyi Studium Hub írórezidenciát. Elsősorban azért, mert egy számomra ingerszegényebb környezetre vágytam. A tavaly, egy csodás hónapot töltöttem a vácrátóti botanikus kertben, de akkor nem szorított ennyire a munka és a határidő. Ott nap, mint nap órákig sétálhattam, kocoghattam, vendégeket fogadhattam Magyarország legszebb és legnagyobb botanikus kertjében, és éltem is ezekkel a lehetőséggel. Lenyűgözött, hogy figyelemmel követhettem a természet napi változását egy hónapon keresztül, hiszen benne laktam a tájban. Ugyanakkor Budapest közelsége is vonzó programokat kínált, mivel busszal egy óra alatt bent tudtam lenni a főváros szívében. Szóval, csodálatos volt, de most másra vágytam. Marosvásárhelyt jól ismerem, gyakran megfordulok itt, úgyhogy a város látványosságai nem jelentettek számomra munkától elvonó kihívásokat. A Studium Hub minden kényelemmel berendezett rezidens lakása inkább otthonmaradásra és munkára csábított. A másik szempont pedig az volt, hogy tudtam, hogy könyvbemutatóm lesz a kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, amely egybeesett a rezidens programom időszakával. Úgyhogy, másfél napra haza is utaztam Kolozsvárra, megtartottam a Vallásszabadság Házában a Galócák című, idén megjelent ifjúsági regényemnek a bemutatóját, majd visszatértem a rezidenciára. Gyakorlatilag, az autópályának köszönhetően most már másfél – két óra alatt megtehető a Kolozsvár – Marosvásárhely út. Magyarországról nem lett volna ilyen könnyű hazatérni, majd visszautazni.
– Volt-e valamilyen újdonság Marosvásárhelyen?
– Újat gyakorlatilag nem jelentett, mivel, mint mondtam, gyakran megfordulok – igaz a legtöbbször csak átutazóban, vagy egy-két napra- Marosvásárhelyen. Viszont jó volt felidézni a régi helyeket és e helyekhez fűződő emlékeket. Gyerekkoromban, Szovátára menet-jövet itt álltunk meg melbát enni (a kolozsváriak azt sem tudják, hogy mi az) és Bem-Bem üdítőt (az is helyi specialitás volt) inni. Egyetemista koromban, áthallgatásra jártunk ide, mikor magyarországi előadótanárok tartottak mesterkurzusokat a Színművészeti Egyetemen. Olyankor az egész évfolyamunk (mind a hatan, ennyien voltunk magyar teatrológus – dramaturg hallgatók egy évfolyamon) leutazott ide olyankor és nagy élmény volt számunkra szállodában megszállni és hajnalig tartó bulikon részt venni az itteni szinisekkel. Később, fiatal dramaturgként, színházi konferenciákra jöttem, amelyeket az itteni Színművészeti Egyetem szervezett. De ennek is lassan már negyed évszázada. Azóta csak hébe-hóba, átutazóban járok itt, de nem sok változott az eltelt évtizedek alatt. Mondjuk annyi, hogy a főtér sarkán a szálloda, ahol egykoron, üres zsebű egyetemistaként is meg tudtunk szállni néhány éjszakára, most már wellness és spa luxus hotel van, „líbiai konyhával”, miként azt büszkén hirdeti.
– Milyen projektre vállalkozott?
– A Magyar Művészeti Akadémia megtisztelő felkérésére (külön köszönet Ács Margit főszerkesztőnek a belém vetett bizalmáért), Hubay Miklós drámaíró életútját és életművét dolgozom fel. Hubay, a huszadik század legdrámaibb sorsú magyar drámaírója volt. Nagyváradon született, de a tanulmányait már Budapesten végezte. Még egyetemista korában a budapesti Nemzeti Színház bemutatta az első nagy sikerű drámáját (Hősök nélkül) és ugyancsak ekkor jelent meg az első kiáltványként megfogalmazott tanulmánykötete is (Nemzeti színjátszás, drámai magyarság). A második világháborút és az azt követő éveket a magyar külügyminisztérium ösztöndíjasaként, a genfi magyar könyvtár igazgatójaként vészelte át. Itt a magyar irodalom és kultúra népszerűsítését tűzte ki maga elé, nagy sikerrel, mert neki köszönhetően lett Ady, József Attila, Kosztolányi neve és munkássága közismert Európában. Amikor mindenki menekült Magyarországról a legördülő Vasfüggöny miatt, ő akkor tért haza. A budapesti Nemzeti Színház dramaturgja és a Színművészeti Egyetem tanára volt, mígnem be nem következett az 1956-os forradalom. A szabadságharcban részt vállalva, tudósított a budapesti lapoknak az utcai harcokról, illetve rádiószerkesztői feladatot is vállalt. E miatt, 1957-ben mindkét állásából egy napon menesztették. Másfél évtizeden át nem juthatott munkához, fordításokból, más neve alatt írott cikkek szegényes honoráriumából élt a családjával együtt. A felesége, aki színésznő volt, élete végéig nem kapott szerepet a férje forradalmi tevékenységei miatt. Megváltásként érte egy felkérés a firenzei egyetem részéről: meghívták magyar irodalmat tanítani Olaszországba. 18 éven keresztül gyakorlatilag ingázott Budapest és Firenze között. Az 1990-es rendszerváltás némi kárpótlást hozott számára: megválasztották a PEN Klub és a Magyar Írószövetség elnökének, de a darabjait továbbra sem szívesen tűzték műsorra. Több mint ötven drámát írt, amelyek közül néhányat ma már műsoron tartanak az anyaországi színházak. Az ő nevéhez fűződik az első magyar musical bemutatása is az Egy szerelem három éjszakája, amelynek ő volt a forgatókönyvírója. Életművét, a több mint félszáz drámán túl, 8 tanulmánykötet és öt naplókötet gazdagítja (negyven éven át vezetett irodalmi naplót). A tavaly, Vácrátóton kezdtem el foglalkozni a Hubay Miklós életművel és ez év decemberéig kell leadnom a kéziratot, amely remélhetően jövő év tavasszal fog megjelenni a Magyar Művészeti Akadémia Könyvkiadó gondozásában.
– Hogy készült az irodalmi napló?
– A tavaly napi szinten vezettem a naplót, az idén a változatosság kedvéért, naponta csak kulcsszavakat jegyeztem le és a turnusom végén, egy esszé-szerű fogalmazásba rögzítettem az itt töltött három hetemet. Tartalmazza a mindennapi megéléseimet, élményeimet, benyomásaimat és a munkában való hangyalépteket. Az ittlétem alatt, az első héten a Hubay drámáiról már megírt, 115 oldalas dolgozatomat javítottam, szerkesztettem, rendszereztem, majd a hátralevő két hét alatt 35 új oldalt írtam Hubay Miklós tanulmányköteteiről és naplóiról.
– Milyen kulturális programokon vett részt?
– Jók a programlehetőségek itt, Marosvásárhelyen. Több a magyar nyelvű, magyar vonatkozású rendezvény, mint a kulturális fővárosnak számító Kolozsváron, ha belegondolok. Már az első este sikerült eljutnom a II. éves magiszteris színisek vizsgaelőadására a Stúdió Színházba, a Bakelit Taxi Vinyl című produkcióra, amely számos etűdből áll össze. Tíz szereplő, tíz különböző életútját villantja fel. Van közöttük taxisofőr, prostituált, egyetemista, lélekgyógyász, felső vezető, újságíró, fotós és színész és főügyész. Mindannyian a boldogságot keresik. A boldogságkereső utak pedig egy kocsmában futnak össze, a címadó Bakelit Taxi Vinyl bárban. A társadalom keresztmetszete a darab, realisztikus-naturalisztikus előadásmódban, pörgő, gyors, snitt-szerű jelenetváltásokkal.
Nem konvencionális helyszínen, a vár egyik sarokbástyájában kapott helyet a Tamacisza Társulat rendhagyó előadása a Kamasz-impró. A színpadi alkotófolyamat titkait, a színésztréningek menetét, az improvizációs gyakorlatok sorozatát, a beszédtechnika fejlesztésének módszereit mutatja be az előadás sok zenével és énekkel.
Élmény volt a Gyermeknap. Nem hittem volna, hogy egy hétköznapon ennyi szülőt és gyermeket ki tudott csalni a várudvari rendezvény. Igaz, tanügyi sztrájk volt éppen. A főszínpadon az Alma együttes csápolt, a fák alatt, a kézműves foglalkozások sátrai, meg persze, fagyi, kürtőskalács és minden mi gyermekszem-száj ingere. Az idő gyönyörű volt, a hangulat mosolygós, családias. Egy percre még én is elfelejtettem, hogy a szomszédban még mindig háború van. Meg talán lassan Koszovóban is.
A Nemzeti Összetartozás Napján, harangot avattak a Studium Hub és az unitárius templom közös udvarán. Istentisztelet, férfikórus, rézfúvósok, huszárok tették ünnepivé az eseményt. A régit az újban, a múltat a jelenben szimbolizálja az 1697-ben öntött harangocska és a csernátoni székely mester által frissen faragott harangláb szimbiózisa. A fazéknyi méretű harangocska, korát (326 év!) meghazudtolva, vígan ficánkolt és kongott, amikor először megkondították. Ugyanaznap, a főtéri katolikus templomban, az esti mise után hangverseny: Bach, D moll kettős hegedűversenyének három tétele. A barokk zene otthonosan szárnyalt a barokk templom falai között. Hallatszott, hogy otthon érzi magát.
A Teleki Téka oldalfrontjának és tetőzetének a szemlélése után a szobám ablakából, meglátogattam belülről is a könyvtárat. Az egyszerű, de bombabiztos vasajtó mögött feltárul a Teleki Sámuel által 1802-ben megnyitott könyvtár szárnya, amelyet a Wesselényi családtól örökölt kastélyhoz épített hozzá, kifejezetten erre a célra. A fehér, fa könyvszekrények még az eredetiek. Ezek a több mint 220 éves, ma is mutatós és funkcionális szekrények őrzik a felbecsülhetetlen értékű ősnyomtatványokat és kódexeket. Érdekességük, hogy ezek nem üveges tárlók, szekrények, hanem ráccsal védettek, a könyvek szellőzése végett. Az impozáns hatalmas terem falait, javarészt a Teleki család korabeli portréi, nagy méretű festményei díszítik. A körbefutó galéria egyik sarkában állt az alapító Teleki Sámuel íróasztala, körülötte az általa leggyakrabban forgatott klasszikafilológiai gyűjteménnyel. A könyvtár legrégebbi kézirata a Koncz-kódex, egy 14. századi, pergamenlapos, kézírással másolt, latin nyelvű Biblia. A 67 ősnyomtatvány közül – amelyek az 1450-1500-as években jöttek létre-, az egyiknek a szerzője Galeotto Marzio olasz humanista, aki Mátyás király udvari orvosa volt. A gyűjtemény egy másik kuriózuma az unikumnak számító Apáczai Csere János Magyar logikátska című műve, amelynek ez az egyetlen példánya maradt fenn az utókor számára. A könyvtár jelenlegi állománya két évszázad alatt, 220.000 példányra duzzadt. A szomszédos teremben a Bolyai Múzeum kap helyet. Bolyai Farkas és Bolyai János kéziratainak másolatai futnak körbe a falakon. Üveglapok alatt kortársukkal, Gaussal, a világhírű német matematikussal váltott leveleik. Az íróasztalon személyes tárgyaik: tintatartó, mécses, papírnehezék. Minden tárgy súlyos, szögletes, férfias. Egy tárlóban – eléggé morbid módon -, egymás mellett a két tudós koponyája, amelyet sírjuk feltárása után hoztak át ide. A koponyák mellett egy tányérkán az összegyűjtött fogaik. Az apa-fia matematikus páros zsenialitását, hogy megfogalmazták és kidolgozták a nemeuklideszi geometria alapjait, a saját koruk nem ismerte fel. Fura csodabogárként tekintettek rájuk, amikor Bolyai János megfogalmazta a jelmondatát: „Semmiből egy új, más világot teremtettem”.
A P.s.Alter együttes koncertje a színház kistermében telt házas esemény volt. Érdekes kísérleti zenét játszanak: zsoltárokat zenésítenek meg, így próbálják eljuttatni a ma emberéhez a zsoltárok egykori üzenetét. Tíz zsoltár alkotja a hattagú együttes koncertjének az anyagát. Előbb felolvassák az eredeti textust, majd következik az általuk adaptált, megzenésített változat jazz, technó, rapp, rock, musical stílusban. Az igehirdetés és a zenei élmény szerencsés találkozása az előadás.
De élmény volt felsétálni a Somos tetőre is, és a mindennapi várudvari sétáim egyikén kifogni egy ballagást, amikor az ünneplő ruhás ifjak, a virágcsokrokat szorongató anyukák, a meghatódott nagyszülők sorfala fölött diadalmasan zengett a vártemplom harangja és a Gaudeamus igitur.
Kulcsár Andrea
