.:: Vásárhely.ma ::.

Bolond volt-e Mr. Wakefield?

Olvassuk, hogy ez meg ez, aztán hogy az meg az. Keringnek a történetek, mint gólyahír a levegőben.

Én Heltai Jenőtől olvastam, a Brassói Lapok 1936. július 27-i számában jelent meg. Jó kis sztori, és a vége is mesés –, de ne csapjuk agyon a poént…

„– Mr. Wakefield, jómódú és már nem egészen fiatal londoni magánzó, egy szép őszi este bejelentette a feleségének, hogy vacsora előtt sétál egyet. Belebújt felöltőjébe, fejébe nyomta cilinderét és azt mondta:

— Egy óra múlva itthon vagyok.

Becsukta maga mögött a kaput, még egyszer kinyitotta, és búcsúzóul kedvesen rámosolygott az asszonyra, aki a kapuig kísérte. Azután eltűnt. Elmúlt egy óra, elmúlt kettő, elmúlt egy éjszaka, de Wakefield úr nem jött haza. Az átvirrasztott éjszaka után az asszony a rendőrségre sietett, és bejelentette, hogy az ura eltűnt. A rendőrség rögtön munkához látott, de minden iparkodása haszontalan volt. Az újságokban közzétett hirdetéseknek, fölhívásoknak nem volt eredményük. Wakefield úrnak nyoma veszett.

Valami szerencsétlenség történt vele? Megölték? Öngyilkosságot követett el? Titokzatos szerelmi kaland?

Egyik elgondolás sem volt valószínű. Mr. Wakefield egészséges, óvatos és rendes polgár volt, köztiszteletben, jómódban, ellenségek és gondok nélkül, boldogan élt feleségével. Mégis eltűnt.

London nagy, és a Temze hallgat. Az eltűnt férj holtteste nem került elő. A rejtély megmaradt rejtélynek. Az újságok néhány hétig sűrűn foglalkoztak a titokzatos üggyel, azután belefáradtak, és elnémultak.

A rendőrség elcsüggedt, és abbahagyta a nyomozást. Mindenki beletörődött abba, hogy Wakefield úr nincs többé, meghalt vagy más efféle történt vele, de mindenképpen megérett arra, hogy levegyék a napirendről és elfelejtsék. Csak Wakefieldné nem nyugodott bele a dologba. Azt tartotta:

— Ha egy angol gentleman azt mondja: egy óra múlva itthon vagyok, akkor az angol gentleman egy óra múlva otthon van. Ha nincs otthon, közbejött akadályok gátolják abban, hogy szavának álljon. Mihelyt az akadályok elhárulnak, hazajön, és megmagyarázza, miért késett.

Ennélfogva: várta az urát. Türelmesen várta. Húsz évig.

Minden este két terítéket tett az asztalra. Minden este ürüsülttel várta az urát. Húsz évig.

Ez alatt a húsz év alatt Wakefield úr álnéven a szomszéd utcában, egy kis lakásban lakott. Szakállát leborotváltatta, parókát viselt, megváltoztatta öltözködésének a módját, új barátokat szerzett. Noha eltűnése előtt nagyobb summa pénzt csúsztatott zsebébe, jómódú ember létére szerény hivatal vállalt, napestig dolgozott. Mindennap kétszer is elment saját háza előtt, az utcán gyakran találkozott a feleségével is. Az asszony nem ismert rá.

Húsz év múlva, egy este, vacsoraidőben, váratlanul hazament, úgy csókolta meg a feleségét, mintha egy órával azelőtt ment volna el hazulról. Nem lepődött meg, amikor a két terítéket látta. Természetesnek találta azt is, hogy az asszony ürüsültet tálalt be.

Húsz év előtt, akkor este is az volt vacsorára. Vacsora után az asszony inkább udvariasságból, mint kíváncsiságból, megkérdezte:

— Hol jártál?

Wakefield úr ezt felelte:

— Éppen hazafelé indultam, amikor megeredt az eső, ennélfogva…

Ez volt minden. Wakefield úr soha többé nem tűnt el, holtáiglan boldogan élt a feleségével.”

*

„A történet adatait – fűzi hozzá Heltai – egy francia bűnügyi krónikából merítettem, a könyv címe: Mai bűnök, hajdani bűnök. Szerzője azt kérdezi: őrült volt-e Wakefield úr? Akkor volt-e őrült, amikor elment, vagy akkor, amikor visszajött?

Erre nem tudok felelni. Ehhez ismernem kellett volna Wakefieldnét.”

Bölöni Domokos

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

30

Mit kellene tenni a kiskorúak bűnbandái ellen?

 

Legolvasottabbak: