.:: Vásárhely.ma ::.

Bernády Györgyre emlékeznek

Október 20. és 24. között szervezi meg a 27. Bernády Napokat a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, amely változatos programmal várja idén is Marosvásárhely kultúrakedvelőit, kicsiket, nagyokat egyaránt.

A rendezvények öt napon át minden nemzedéket igyekeznek megmozgatni. A népszerű tematikus diákvetélkedők és a sportversenyek már október 20-án elkezdődnek. Az eseménysor ünnepélyes megnyitójára október 23-án, csütörtökön 18 órai kezdettel kerül sor a Bernády Házban. Ugyanott a 120 éve született festőművész, Bordi András emlékkiállítására is várják a közönséget. A Maros Megyei Múzeummal közösen rendezett tárlat válogatott festményei az emeleti és földszinti galériákban is gazdagon mutatják fel a művész alkotásait. A kiállítás kurátora Portik Blénessy Ágota művészettörténész.

Október 24-én délelőtt 10 órától a református temetőben, majd 10,15-től a Bernády téren lesz koszorúzás. 12 órától a Bernády Házban a „kincskereső” vetélkedőn részt vett diákcsapatok díjazására kerül sor.

A hagyományos zárógála 18 órától a Kultúrpalota Nagytermében zajlik. Fő mozzanata a Bernády-emlékplakett átadása. Azt követően két kiváló budapesti színművész, Hernádi Judit és Gálffi László adja elő A.R. Gurney Love Letters (Szerelmes levelek) című színművét Mácsai Pál rendezésében.
Az estre a Bernády Házban lehet igényelni a helyjegyeket szerdától, október 15-től kezdve 9 és 18 óra között. Az évek során kialakult szokás szerint a jelenlevők között egy festményt sorsolnak ki tombolán.

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

37

Mi a véleménye arról, hogy Márk Endre személyében egy újabb magyar polgármestert vett célkeresztbe a DNA?