Berekméri Katalin: nem szükséges a művészeti profil átrendezése

Berekméri Katalin színművész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának új művészeti igazgatója. Fontos számára, hogy a kinevezése miatt senki se érezze magát rosszul a társulatból.

– Miért döntöttél úgy, hogy elfogadod Pál Attila igazgató felkérését a művészeti igazgatói posztra?

– Szeptember közepe óta folyamatosan segítek Attilának, amire az ideiglenes kinevezése első napján kért meg. Az elmúlt hónapokban egy újabb szemszögből láttam bele a művészeti vezető feladatkörébe, sok munkát, rengeteg energiát, odafigyelést igénylő feladat. Attilával az elmúlt hónapok abszolút konfliktusmentes egyeztetései egyre tisztábbá tették a helyzetet, hogy korábban bármennyire is el kívántam tartani magamtól ezt a lehetőséget, elkerülhetetlenné vált az, hogy beleálljak a feladatba. A kollégák közül is sokan bátorítottak, így egyre nehezebbé vált a nemet mondás, ami amúgy sem nagy erősségem. Néhány hónap hezitálás után ráébredtem, hogy rosszabbul érzem magam, ha nem vállalom el, mint hogyha vállalom a feladatot. Ma már inkább kihívást, magamban pedig jó értelemben vett kalandvágyat érzek az új munkalehetőség kapcsán.

– Hogy fogadták a kollégák a kinevezésedet?

– Ez olyan, mint bemutató után. Közvetlenül csak a pozitív véleményt tudod meg, aki nem örül a bemutatónak vagy ennek a döntésnek, az nem a szemedbe mondja. Szerencsére nem volt taps, mint pártgyűlésen, de sok kolléga utólag különböző módokon tudtomra adta, hogy örül. Fontos nekem és teszek azért, hogy a kinevezésem miatt senki se érezze magát rosszul a társulatból.

– Volt már terved arra vonatkozóan, hogy milyen legyen a továbbiakban a színház művészeti profilja, miben kell változtatni és mi az, amiről úgy véled, hogy maradhat, egyáltalán szükség van-e az átrendezésre?

– Nem látom, hogy a művészeti profil drasztikus átrendezésére lenne szükség. Jó állapotban van a társulat, remekül dolgoznak a kollégáim. A következő évadot is több olyan rendező meghívása révén építjük fel, akik ismerik ezt a társulatot és többször dolgoztak velünk, ugyanakkor munkájuk és szemléletük révén képesek fejlődést biztosítani a társulat számára. Az évad gerincét ők fogják adni, azon túl pedig plusz olyan projekteket is el lehet indítani, amelyekkel hosszútávon próbálkoznánk: a fiatal, pályakezdő rendezők számára biztosított lehetőség, ifjúsági előadás, illetve kísérleti színház jellegű projekt, amely kortárs társadalmi problematikát helyez fókuszba.

– Művészeti vezető vagy, színészként fel fogsz lépni? Marad időd, energiád?

– Ebből a szempontból nem volt könnyű az elmúlt pár hónap. Napi hét-nyolc óra próbatermi munka mellett sok volt még a néhány óra irodázás, szerencsére Brassai Zsombor személyében – ő látja el a művészeti titkári feladatokat is – támogató segítőmre leltem. Kevesebbet kellene játszanom a következő időszakban, amiért fáj kicsit a szívem, mert hasznos tudok lenni „belülről” a társulat számára, és a kollégák körében rengeteg örömömet lelem a színészi munkában. Időnként rendesen hiányozni fognak a játszótársaim, de mindent megteszek, hogy ne szigetelődjem el tőlük a felső emeleten: azon túl, hogy ez mindannyiunk érdeke, erre is vágyom. Apropó, a napokban is, ahogy elgondolkodtam, automatikusan a színészi öltözők felé vettem az irányt, csak a folyósón vettem észre, hogy egy emelettel feljebb kell mennem.

– Foglalkoztatnád azokat az idősödő/idősebb színészeket, akik az utóbbi időben mellőzve voltak?

– Egy majdnem negyvenes létszámú társulatban mindig lesz, aki mellőzöttnek érzi magát, nincs negyven főszerep egy évadban. Minél szélesebb körben szeretnénk foglalkoztatni a színészeket, elsősorban a társulat aktív tagjait, ez az évad eddigi részében sikerült, és márciusban is biztos így lesz a FesztPetőfi200 rendezvényei során. A nyugdíjas kollégákat a szereposztási igények szerint hívjuk be a készülő produkciókba, A tavasz ébredése című előadásban, például elsősorban nyugdíjas kollégák játszanak.

– Lesznek gyerekközpontú előadások?

– A következő évad tervezése még nem zárult le, reméljük, sikerül megvalósítani már jövőre, de hosszútávon mindenképp szerencsés lenne évente egy ifjúsági előadás létrehozása, amely bevonzhatja a gyerekeket, a fiatal közönségréteget. Mindenképpen tovább játszanánk a meglévő tantermi előadásainkat, amelyekre rendkívül nagy a közönségigény, sőt ezt a projektet tovább szeretnénk fejleszteni, mert kiemelten hasznosnak tartjuk. A színház átépítése idején sejtésem szerint a tantermi előadások Kánaánja várható…

– Vidéki tájolásra, vagy esetleg a vidék „behozatalára” a színházba lesz lehetőség, egyáltalán felmerült ez a gondolat, megvalósítható?

– Bármi megvalósítható, amennyiben az előadás mint produktum művészi színvonala nem sérül… Tehát adekvát tér, hangosítás, világítás stb. biztosítva kell hogy legyen az új helyszínen is.

– Marosvásárhelyiként hogy érzed magad Marosvásárhelyen színészként, egyetemi tanárként? Soha nem érezted úgy, hogy elérted, amit itt lehetett és esetleg máshol több/más lehetőségek is várnának rád?

– Nem, ezt nem érzem. Alapvetően jól telik nekem Vásárhelyen, mindig megtalálom magamnak azt a szenvedélyt, amelytől jól lehetek, és csodálatos emberekkel vagyok körülvéve. Sehol sem lennék jobban, ezért nem vágyom el innen, de persze jó lenne kevesebbet dolgozni, hogy időnként elszabadulhassak többet tapasztalni a nem vásárhelyi világból is, amelynek a mélyebb ismerete nagyon hasznos lehetne számomra, számunkra….

Berekméri Katalin, 2001-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészet szakán, 2003-tól a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának tagja. 2015-ben az Ördög próbájában játszott szerepéért kapta Románia legfontosabb szakmai kitüntetését, az UNITER díjat. Berekméri Katalin 2010-től a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem színművészet szakán színészmesterséget oktat, 2015-ben doktorált.