.:: Vásárhely.ma ::.

Ballagás a és miniévad a Köteles utcában

Ballagással, miniévaddal és off-programokkal zárják a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen a tanévet. Május 18-án az intézmény végzőseinek a ballagási ünnepségére várják az érdeklődőket.

Utoljára szólal meg a csengő a Köteles utcában május 18-án, szombaton 11 órakor. Ekkor ballagnak ugyanis a végzős évfolyamok diákjai. Az ünnepséget a Stúdió Színházban tartják.

Miniévad a Stúdió Színházban

Május 21-24. között előadások, szerzői est, akadémiai beszámoló és díjkiosztó is lesz a Stúdió Színházban. Nádas Péter szerzői estjét május 21-én, kedden 17 órától tartják. A Látó Irodalmi Játékok 123. kiadásának kiindulópontja a legfrissebb regény, a 2022-ben megjelent Rémtörténetek lesz — de mivel minden Nádas-mű bizonyos tekintetben totalizáló igényű is, a beszélgetés medre óhatatlanul kitágul.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színészosztálya április 21-én, kedden 19 órától utolsó alkalommal adja elő a Stúdió Színházban  Johanna, avagy maradjunk már emberek című előadását Mohácsi János rendezésében. Május 22-én, szerdán 19 órától szintén utolsó alkalommal látható a végzős magiszteri színészosztály előadása, a Móricz Zsigmond Árvácskája nyomán készült  Aééalmi, Forgács Péter rendezésében.

Május 23-án, csütörtökön 17 órától a Stúdió Színház előterében Dr. Novák Ildikó beszámolójára várják az érdeklődőket. Az MME a tengerentúl című akadémiai előadásban szó lesz az Amerikában töltött hónapokról, Fulbright ösztöndíjról és még sokminden másról.

Az elsőéves magiszteri színészosztály szintén május 23-án, csütörtökön 19 órától játssza a Stúdió Színházban Ivan Viripajev: Részegek című előadását Harsányi Zsolt rendezésében. Május 24-én, pénteken 17 órától a Stúdió Színház előterében kerül sor a Drámapálya díjátadójára. A díjazott jelenetek, drámák és színházi beszámolók szerzőivel a zsűri tagjai és a pályaművek értékelésében részt vevő hallgatók beszélgetnek.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elsőéves magiszteri színészosztálya május 24-én, pénteken 19 órától adja elő a Köteles utcában  ex-terápia című mozgás-színházi előadását Fehér Ferenc rendezésében.

Kulcsár Andrea

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

93

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?