.:: Vásárhely.ma ::.

Fiatalok képzése közéleti szerepvállalásra

Bemutatkozott Marosvásárhelyen a piliscsabai Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia, ahová elsősorban olyan 18 és 35 év közötti keresztény fiatalokat várnak, akik a közélet, közügyek iránt érdeklődnek.

A piliscsabai Aquinói Szent Tamás Közéleti Akadémia 15 évvel ezelőtt jött létre, azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence egészéből ökumenikus szellemben neveljen széles spektrumú képzés során olyan értelmiségi fiatalokat, évente 10-15-öt, akik szülőföldjükre hazatérve otthon, saját közösséeik szolgálatában hasznosíthatják az elsajátított tudást, a megerősített intellektuális képességeiket. Ahogy Laborczi Lakner Zoltán Lehel tanulmányi vezető elmondta, nem az a szándéka az akadémiának, hogy erdélyi, felvidéki, kárpátaljai fiatalokat csábítson Magyarországra, hanem épp ellenkezőleg, mindenkit arra biztasson, hogy hazatérve közösségépítő- és szervező tevékenységet vállaljon.

A végzősöket nem tévesztik szem elől, az akadémia befejezése után is kapcsolatban maradnak, öregdiák találkozókat szerveznek. „Azt tapasztaljuk, hogy mindenki megállja a helyét és abban a szellemben éli az életét, amire vállalkozott, a közössége javát szolgálja” – hangzott el a marosvásárhelyi bemutatkozón, ahol a vezetőség mellett egykori diákok is részt vettek és meséltek a tanulmányi tapasztalataikról, illetve arról, hogy mi az, amiben fejlődtek és miként hasznosítják a tanultakat.

Fazakas Csaba volt diák (balról), Laborczi Lakner Zoltán Lehel tanulmányi vezető (középen) és Szücs Gergely volt diák

Szücs Gergely a diaszpórából érkezett, amerikai magyarként végezte el a képzést és elmondása szerint nagyon sokat tanult az akadémián, főleg, mint olyan személy, aki nem Magyarországon, vagy magyar területen nőtt fel, nem járt magyar iskolába. „Beláthattam olyan területekbe, olyan dolgokba, amit eddig nem tudtam, akár történelmet tanulni, irodalmat, meg a média is segített nekem, szóval mindenképp értékes és volt számomra ez az akadémia”.

Fazakas Csaba az akadémia elvégzése után hazatért Maros megyébe, Karácsonyfalvára. Mint mondta, mindenkinek a saját szülőföldjén kell megmaradnia és azt az értékrendet, amiben az akadémia is megerősítette, hazavinnie és otthon ehasznosítania.

Érdeklődésünkre Laborczi Lakner Zoltán Lehel elmondta, hogy az érdeklődés óriási, ellenben kevesen jelentkeznek, mert nehezen hiszik el, hogy könnyű bejutni az akadémiára.  „Tulajdonképpen egy beszélgetés meg egy műveltségi identitás teszten vesznek részt a jelentkezők és a beszélgetés alapján veszünk fel 10-15 hallgatót” – mondta a tanulmányvezető.

A tíz hónapos és tíz modulos képzés során a hallgatók kollégiumban laknak. Az ingyenes bentlakásban saját fürdőszobás, egyszemélyes szobákban kapnak elhelyezést, teljes ellátásban részesülnek, a kirándulásokon és tanulmányi utakon is ingyenesen vesznek részt, ahogy a színházi előadások, múzeumlátogatások, sportolási lehetőségeket is díjmentesen élvezhetik.

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

93

Milyennek tartja az intelligens stoplámpák működését?