.:: Vásárhely.ma ::.

Balázs Ferenc Önképzőkör 12. alkalommal

Október 23-án talán mindannyian másképp emlékezünk. Az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy mi lenne akkor, ha minden évben a jeles történelmi eseményekkel kapcsolatban új értelmezést, megvilágítást találnánk. Számomra idén az 1956-os forradalomra való emlékezést két kiadatlan memoár, Kelemen Imre és Gráma János visszaemlékezései jelentették.

Idén jóllehet pár nappal október 23. utánra terveztük a BFÖK (Balázs Ferenc Önképzőkör) találkozóját, azonban a téma kikerülhetetlen és megkerülhetetlen. Új megvilágítás, ugyanazzal a kerettel. Talán ez a legfontosabb: az egyéni tapasztalatok mentén megélt történelmet kutatni, felemlegetni.

November 5-én este 6 órától az 1956-os forradalom egy újabb erdélyi vetületét ismerhetjük meg: “1956 a Protestáns Teológiai Intézet életében”. Erről a témáról fog előadni Forró Bathó Ákos történész, történelemtanár. És hogy az előadás még hitelesebb legyen a meghívottak között szerepel Kelemen Kálmán a Volt Politikai Foglyok Szövetségének és a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Szövetségnek az elnöke, aki a jelzett időszakban kolozsvári egyetemistaként élte a mindennapjait, majd ő maga is elszenvedte a meghurcoltatást.

A köztünk élő történelem kútforrássa talán soha nem apad ki, ameddig van rá érdeklődő. Tisztelettel hívunk hát mindenkit november 5-én este 6 órától a Balázs Ferenc Önképzőkör újabb állomására, a Bolyai téri Unitárius Egyházközség tanácstermébe.

 

Szakács György

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

37

Mi a véleménye arról, hogy Márk Endre személyében egy újabb magyar polgármestert vett célkeresztbe a DNA?