.:: Vásárhely.ma ::.

Aláírták a Vásárhely – Szereda közötti autópálya szakasz szerződését

Aláírták a szállításügyi minisztériumban az A8-as autópálya Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti szakaszának megtervezéséről és kivitelezéséről szóló, 2,46 milliárd lej értekű szerződést.

A munkálatokra kiírt versenytárgyalást a török Nurol Insaat Ve Ticaret AS vállalat nyerte. A cégnek a szerződés szerint hat hónap áll a rendelkezésére az autópályaszakasz megtervezésére és további 24 hónap a kivitelezésére.

Ahogy korábban megírtuk, Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester szerint a nyárádszeredaiak számára az autópálya szakasznak vannak előnyei is, hátrányai is. Naponta 12500 autó mozog a kisvárosban, ha megépítik az autópálya szakaszt Nyárádgálfalva és Nyárádszereda között, és ott lesz a felszálló és leszálló út, akkor ez a szám megháromszorozódik. Ez a nyárádszeredai megyei út, amely Marosvásárhely felől Szováta felé halad, a fő artériája a településnek, ezen az úton az autók egymást fogják érni, ez pedig nem kis gondot fog jelenteni.

Az autópályának gazdasági hozadéka is lesz, terveznek egy ipari parkot létesíteni a város határában, vagy egy logisztikai központot, esetleg egy mikro ipari parkot. Nyárádszereda után az autópálya majd Székelybere, Nyárádmagyarós, Sóvárad, Szováta irányába halad, tehát a Bekecs oldalán fog végigmenni, Sóváradnál átmegy a Küküllőn, Szováta után veszi a kanyart Parajd felé, és a Bucsinon keresztül a Székelyföld keleti részébe tart majd.

A 24,4 kilométeres sztrádaszakaszon összesen 36 hidat, felüljárót és viaduktot fognak építeni.

Az A8-as autópálya Marosvásárhelyt a román-moldovai határ mellett levő Ungheni-nel köti majd össze, ebből a Marosvásárhely-Târgu Neamţ szakasz 211,1 kilométer hosszú. Ez utóbbi sztrádaszakasz egyik része a Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti 24,4 kilométeres rész.

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

359

Miként vélekedik Dorin Florea jelöltségéről?