Október 9. és 11. között 16. alkalommal szervezte meg a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület az Örmény Kultúra Napjait Marosvásárhelyen. A háromnapos esemény, amelynek témája a Köztünk élő magyarörmények voltak, az előző évektől eltérően nem az örmények történelmi múltját kívánta bemutatni, hanem a köztünk élő örmény gyökerekkel rendelkező jelentős személyiségeket, akik munkájukkal meghatározzák társadalmunk életét.
A programok között minden korosztály megtalálhatta az érdeklődési köréhez találó eseményt, mivel a koncertektől kezdődően a kerekasztal-beszélgetéseken át, a lelki és fizikai táplálékon túl a várost is megismerhették az érdeklődők, mindezt örmény szemszögből.
Az Ávéd család gyökerei
Az eseménysorozat első napján, pénteken, a Kultúrpalota Kistermében egy kerekasztal-beszélgetésen vettünk részt, amit egy kamarakoncert követett Johannes Brahms és Max Bruch műveiből. A beszélgetés során magyarörmény zenészeket ismerhettek meg a jelenlévők dr. Ávéd Éva és Kecskés-Ávéd Erika marosvásárhelyi és dr. Bodurian Ágota székelyudvarhelyi zenészek személyében.

Megtudhattuk, hogy honnan származik az Ávéd család, miként kerültek Marosvásárhelyre, és hogyan kamatoztatják zenei tudásukat a mindennapokban, mivel ez a gyönyörű szakma és kiemelkedő tudás már több generáción jellemzi családjukat. Megtudtuk, hogy a Bodurian család az 1915-ös Örmény Genocídium után került Romániába. Jelenleg ugyan Székelyudvarhelyen élnek, de a család korábban Szászrégenben élt. A család kiemelkedő tagja Magardics Bodurian örmény katolikus szépvízi plébános volt.
Örménynek lenni a hétköznapokban
Szombat délelőtt újabb kerekasztal-beszélgetésekkel örvendeztették meg a jelenlevőket, elsőként a köztünk élő pedagógusok osztották meg tapasztalataikat és saját élettörténetüket. A meghívottak között szerepelt dr. Molnár-Sántha Ágnes, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi karának tanára, aki az erzsébetvárosi Szentpétery család leszármazottja. Dr. Magyari-Sáska Zsolt, a BBTE Gyergyószentmiklósi karának tanára elmondása alapján már gyerekkora tudott örmény gyökereiről. A meghívottak meséltek arról, hogy mit jelent számukra örménynek lenni a hétköznapokban.

A következő beszélgetés résztvevői művészek és médiaszakemberek voltak, pontosabban Szucher Ervin moderátor beszélgetett Biluska Annamária színésznővel és Kovrig Zoltán erdőszentgyörgyi lapszerkesztővel. A baráti hangvételű beszélgetés során a jelenlevők megismerhették a híres művésznő pályaválasztását és színészi pályafutásának részleteit. Azt is elárulta, hogy amikor előszőr megérkezett Jerevánba, és megpillantotta a tipikus örmény arcvonásokat, úgy érezte, hogy hazaérkezett: „akkor jöttem rá, hogy nem csúnya vagyok, hanem örmény” – mesélte. Kovrig Zoltán pályaválasztásáról és a lapszerkesztésről mesélt. Kiemelte kötődéseit az örmény gyökerekhez és érdekességeket is megosztott a családjáról.
A kerekasztal-beszélgetések között László József, Kántor Anna Erzsébet és Kerekes-Szász Emese előadásában három örmény népdalt hallhattunk, amelyek teljes mértékben elvarázsolták a jelenlevőket és gondolatban Örményországba repítették őket.
Köztünk élő magyarörmény politikusok
A délelőtti órákban a Köztünk élő örmény üzletemberek is bemutatkoztak Trucza Adorján és Kulcsár László személyében. Trucza Adorján neve sokuknak ismerős lehet, mivel ő a Taste of Transylvania gasztrófesztivál szervezője, emellett több étterem tulajdonosa is. Megosztotta a közönséggel saját gyerekkori élményeit, amelyek az örménységhez kötődnek, majd a mindennapjaiba is betekinthettünk. Kulcsár László gyergyószentmiklósi üzletember elmondta, hogy sok évig kereste az örmény felmenőit. Kiemelkedő kapcsolatokkal rendelkezik az örményországi piacon jelenlevő üzletemberekkel, és vallja, hogy ha a múlt századokban a nehéz közlekedési szempontokat leszámítva az örmények képesek voltak az európai országokkal kereskedni, akkor ez most nem okozhatna gondot. Véleménye szerint szorosabbra kell kötni az Örményországgal való üzleti kapcsolatokat is, mert Örményország Kelet és Nyugat kapuja.
A Köztünk élő magyarörmény politikusok zárták a kerekasztal-beszélgetések sorát, pontosabban Vákár István, a Kolozs Megye Tanácsának elnökhelyettese és Anka Pál, az alelnöki kabinet tagja. A beszélgetés során mindketten meséltek az örmény gyökereikről, munkájukról. Kiemelték, hogy a jelenlegi magyarörmények nem ismerik ugyan az örmény nyelvet, de az utódokban ma is elevenen él a motiváció a gyökerek megtartására. Mindezt az is bizonyítja, hogy Anka Pál nagyobbik fia armenologiát tanult Budapesten, ahol elsajátította az örmény nyelvet.
Örmény vacsora és örmény séta
A délutáni órákban is színes programokra várták az érdeklődőket, 17 órától a Köteles Sámuel utcai volt minorita templomban Örmény-Katolikus liturgiára került sor, amelyet dr. Gál Hunor, erzsébetvárosi plébános mutatott be, Bíró Alpár új gyergyószentmiklósi kántor és a helyi örmény schola közreműködésével.
Az est fénypontja egy örmény vacsora volt, konyakbemutatóval megfűszerezve, ahol sor került Ila Gábor és Demeter Panna zeneművének bemutatására, akik a híres örmény dalauziról szóló verset zenésítették meg. A hagyományos örmény finomságokat Szántó Katalin ismertette, a B.EAT étterem tulajdonosa, aki minden alkalommal izgatottan várja, hogy elkészíthesse ezeket a különleges ételeket.
Vasárnap egy vezetett sétával zárták a gazdag programot, ahol a jelenlevők az örmények nyomába léphettek a Kossuth utcán a Dudutz saroktól a Kopacz házig. A séta során megismerhették az örmény családok régi otthonait és kereskedéseit, érdekes élettörténeteit, sorsukat és egymás között kötött házasságaik történetét. Az idegenvezetők dr. Kálmán Attila és dr. Puskás Attila voltak.
Az örmény identitás sajátos módon van jelen Erdélyben. Kettős identitásról beszélhetünk, amelyet több család is megőrzött a kommunizmus idején. Jelenleg az örmény identitástudat reneszánszát éli, egyre többen fedezik fel és fejezik ki, vallják meg ezt az identitás-többletet, amely Erdélyt gazdagítja.









