Dunda GyörgySzinte napra pontosan egy évvel ezelőtt hatalmas várakozás előzte meg Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök alaszkai csúcstalálkozóját. A legoptimistábbak azt remélték, hogy már másnap kitör a béke, hiszen Trumpnak ez volt az egyik legfőbb külpolitikai ígérete a kampány során. A fegyverek elhallgatására azonban mindmáig hiába is várunk. A Kreml vezetőjének esze ágában sincs abbahagyni az eszement öldöklést, Kijevben a már meglévő kompromisszumokon túl újabb engedményekre nem hajlandók, a Fehér Ház ura pedig ígéretével ellentétben nem tud, vagy nem is akar nyomást helyezni a felekre. Mondjuk ő eleve csúnyán beletenyerelt az iráni helyzetbe, de ez egy másik téma.
Orosz részről az egy évvel ezelőtti feltételek nagyjából változatlannak tűnnek, a NATO-mentességért cserébe járó biztonsági garanciák kapcsán Kijev is tárgyalási hajlandóságot mutat, azonban önkéntes területfeladásról szó sem lehet, nyomatékosította többször is az ukrán államfő. Ukrajna kész a végsőkig harcolni a donbászi régió megmaradt ötödrészének területének, szögezte le határozottan Volodimir Zelenszkij. A hadijelentésekből azt érzékelni, hogy az agresszor állam hadserege komótosan közeledik Szlovjanszkhoz és Kramatorszkhoz, a megmaradt ukrán védállások két legfontosabb bástyájához. Abból a megközelítésből, hogy a világ második legerősebb hadseregének kikiáltott oroszok a háború négy és fél éve alatt katonai úton képtelenek voltak bekebelezni Doneck megyét, igazságtalannak és megalapozatlannak hat, hogy Ukrajnának önként át kellene adnia ezeket a területeket. Az már egy másik kérdés, hogy megéri-e az a sok véráldozat, amit az említett városokért zajló harcok követelnek majd meg… A döntés és azzal járó felelősség súlya kétségtelenül az ország első emberének a kezében van!
Zelenszkij megpróbált eléje menni az eseményeknek, és a nyár elején kezdődött orosz mélységi területeken található energetikai, infrastrukturális és logisztikai célpontok elleni csapásokkal kívánja jobb belátásra bírni Putyint. A háború Oroszországba való áthelyezésével nyilvánvalóan az a politikai célja, hogy a szeptemberi orosz törvényhozási választások előtt destabilizálni legyen képes az ottani társadalmi-gazdasági-politikai helyzetet. Ahogyan maga az ukrán államfő fogalmazott: az orosz embereknek és családoknak is meg kell érezniük, mivel is jár egy háború, amit a saját országuk vezetője indított Ukrajna ellen. Ma még nem tudjuk megmondani, eredményre vezet-e Zelenszkij stratégiája? Azt azonban látjuk, hogy az eszkalálódó infrastrukturális háború ellenséges csapásai mekkora pusztítást jelentenek az ukrán gazdasági kapacitásokra és a vele kéz a kézben járó társadalmi tehervállalásra. A neheze pedig csak most következik, brutális télre figyelmeztet mindenki…
Washingtonban és a kényelmes európai fővárosokban „hátradőlve” figyelik, mire mennek a felek, melyik stratégia lesz sikeresebb, eközben viszont a háború minden létező terhét az ukrán nép szenvedi el.
vasarhely.ma
Kali István
