Boldog murkok (Gumerz Alapítvány)

Alig maradt munkaképes rumbúr Alsó- és Felsőrumbúron, az állam kivonult a településről, a kukoricát idegenből hozott napszámosokkal szedették le, a cukorrépát mármoriakkal ásatták ki –, élet csak akkor volt, amikor ezek összehergeltek a rumbúrok életterét sunyin elfoglaló romlánokkal, egy novemberi szombaton.

Utána pár évig sem romlán, sem mármori nem lakott az egybe nőtt Alsó- és Felsőrumbúron. A néhány őslakos rumbúr már éjjeliőrt sem tudott fogadni, no de tolvaj sem akadt. A kertekben ott rothadt a sok lehullott gyümölcs, a pálinkafőző intézmény környékét felverte a gaz.

Kétrét hajlott öregek várták reggelenként a kisbuszt, amely utast ritkán, hanem kétnaponta nyúlós-lapos kenyeret hozott nekik.

Aprómarha még volt: liba, ruca, tyúk, egy-egy malac. Tehenet, lovat senki sem tartott –, ellenben megtelt a falu kutyával. Éjjelenként úgy ellepték az utcákat, hogy a milic is csak lóháton mert feljönni a községközpontból –, de így is rútul járt, mert az ebek megkergették a lovat, a rend őre lebucskázott róla, és nyakát-mijét törte.

A helyébe kinevezett új parancsnok csak nappal merészkedett Rumbúrra, terepjáróval.

A kilencezres évek elején váratlanul érdeklődni kezdett a világ Rumbúr iránt. Visszaszivárogtak a romlánok, eltűntek a vendégmunkások, a napszámosok.

Öregedő tengeri medve vásárolta fel a földeket, és gazdálkodni kezdett. Az óceán okozta cápás zavarai megszűntek. Cowboy öltözetben, lovon járta a birtokot, gyönyörködött benne –, mígnem valaki megszöktette ifjú feleségét, egy hirtelenszőke finn lányt.

Akkor a kapitány összezuhanta magát. Mindenét eladta az első vevőnek, és többé nem látták.

Az új tulajdonost azonban pénzmosás és korrupció vádjával letartóztatták, be is börtönözték –, és Rumbúr nemsokára ismét ott állt, ahol korábban: dudva és bozót jelezte messziről, hogy ott kezdődik a világ vége.

Akkor kezdett gyengélkedni özvegy Csigáné. Levelet íratott szeretett fiának messzi idegenbe, hogy né, meghal.

Doktor Csiga érkezett is nemsokára, kórházba vitte anyját, majd a város közelében kertes házat vásárolt, egyik rokonát megtette gondnoknak, az pedig a lakhatás és haszon fejében hűséggel gondozta özvegy Csigánét. Annus néni még tizenegy évet élt úgy-ahogy, betegen, de Isten oltalma alatt.

Namármost.

Doktor Csiga hozta létre a Gumerz Alapítványt. Földműves édesapja, az okosan számító öreg rombúr nadrágos embernek szánta fiát. Kitaníttatta, ám a fiatal diplomás orvos igen nehezen boldogult Moldváriban.

Mit tehetett? Egy csoportos kirándulás alkalmával magán kezdeményezésből elfelejtett visszatérni a buszra, majd számos életveszélyes kaland után francia földre jutott, ahol még kevesebb babér várta, így hát állami engedéllyel továbbállt, várta őt a mesebeli Afrika.

Amikor második alkalommal jött haza, már nem kokett francia felesége kísérte, hanem a két legújabb, csupa fehérben.

Barátjával, a zseniális természetgyógyásszal a sokoldalúan pitykézett diktatúra alatt is intenzíven levelezett; a szekusokat majd’ megbolondította sűrű szövegváltásuk, az istennek sem tudták „dekódolni” a sokféle növénynevet, teakeveréket.

Na de történt messze idegenben, hogy a sivatag emírje képtelen volt megszámlálni a tevéket. Úgy

begyulladt a szeme, egy porfelhő helyett hármat látott.

Csiga doki csodakenőcse meggyógyította.

A törzs hálája nem maradt el: mesés hozománnyal, kincsekkel, multipupú tevékkel és új feleségekkel látták el gazdagon.

Ragyogó képpel mutatta be özvegy Csigánénak a két nagydarab keszkenyős fejérnépet és azok porontyait.

– Édesanyám, íme a friss feleségeim. Odakinn is maradt néhány, dolgoznak, nevelik a gyermekeimet.

– Kezdeni kell valamit idehaza a birtokunkkal, fiam – sóhajtotta özvegy Csigáné, és kilehelte a lelkét.

Doktor Csiga megsiratta, majd a temetés után megjárta magát Alsó- és Felsőrombúron.

No és mit látott, mit látott.

Látta kutyává válni a világot. A faluban már csak néhány rombúr vénasszony lézengett, minden második házban romlánok laktak –, de se heccki, se prüccski!…

Csak hám, hám, hám.

Az alapítvány neve Gumherz, de az emberek nem beszélnek idegen nyelvet – kutyaguminak mondják. Doktor Csiga fogadott egy jogtudort, kiderült, még mindég nincs gazdája a sok szántónak, legelőnek.

Még „állami” tulajdon…

Mióta a sikkasztó, bebörtönzött szédelgőtől elkobozták.

Eladó, telekelhető, s milyen olcsón. Természetesen a Gumherz Alapítvány vásárolta fel egész Rombúrt kutyástól-bolhástól, öreg rombúraival.

(Excepted romlánok.)

Viszont az alapítvány nemes célja éppen a romlánok fölemelkedésén munkálkodni.

Ma már jobban élnek, mint tegnap. Holnap még jobban élnek!

Doktor Csiga időközben sikerre vitt egy régi trükköt. Felvásárolt egy pompás bőrkesztyű-szállítmányt, bizalmas emberével külön csomagoltatta a bal-, és külön a jobbkézre valókat; az egyik szállítmányt elküldte Rombatba, a másikat Tumicba.

Mivel a címzett nem jelentkezett, az árut elárverezték.

Hát ki vásárol Rombatban ezer darab, bal kézre való kesztyűt?

És Tumicban másik ezer, de jobb kézre valót?…

Természetes, hogy egyedül csak doktor Csiga, nevetséges, potom áron.

Az egészet pedig „újraegyesítve” ötszörös haszonnal adja el egy ursz üzletembernek, aki szintén nyer rajta még legalább annyit.

A nyereségből idehaza kisebb kesztyűgyárat létesít doktor Csiga. Az üzem nagyszerűen működik, és Alsó- meg Felsőrumbúron derültebb az ég.

A Gumherz Alapítvány (a helyi lap riportere szerint újramaty nyelven azt jelenti: „Fel a fejjel!”) – immár Gumherz Művek néven működik.

Gépeket vásárolt, munkahelyet teremtett a romlánoknak –, no de egy ideje tünedeznek el az ebek!…

Doktor Csiga elküldte egyik emberét Bukárba, és az visszajött az örömhírrel. Hát még raktáron a sok egyenruha.

A kutyának sem kell. Na hát, akkor ebből lesz a kutya kiásva. Rendnek kell lenni, a romlánok formaruhát kapnak, lovon és gépkocsin járőröznek Rombúron.

Illetéktelennek ott nincs keresnivalója.

Rossznyelvek szerint direkt felhizlalják a derék állatokat, mert piaca van: valahol valakik jó árat fizetnek a bőrükért.

Rombúrnak a kutyabőr a nemeslevele, mondják az irigyek. De a rombúr anyáknak öregotthont épít a Gumherz Alapítvány, a romlánok házait pedig kitatarozza.

Közművesíti a falut, az élet télen is virágzik. Szövetkezeti alapon, dák mintára művelik a földet. Yahoo!

Küldöttség érkezik a megyébe, a vezetés ijedtében tele szarkomázza magát: mit mutogassanak nekik, hová vigyék?!

A város le van robbanva, a vidék pedig úgy néz ki, hogy Tashánia is mennyei paradicsomnak tűnik mellette.

Nosza, egy ex-elvtárs, ki nem találják, a repülő lovag milic puroncs (aki nyakát törte, de nem eléggé), immáron buzgáncs vállalkozó, egy pártocska kalapembere, kiötölte: vigyék a delegációt Alsó- és Felsőrumbúrra.

Ahol békésen megférnek egymás mellett rombúrok és romlánok.

Diktum-facsarintum, úgy lett –, és hát a kíváncsi

vállalkozóknak totálmentye leesik az álla!

Rombúron minden ember volt-milic formaruhában feszít; lovasbandérium, fúvószenekar fogadja a vendégeket a falu kapujában; aszfaltozott utcák, víz a csapban, példás a rend… –, ojjé, otthon, őnáluk, a csúcsművelt Nyugtatón elképzelhetetlen az efféle csoda…

Kedves, mosolygós emberek. Az exmilic is csak tátog, ő sem tudja elképzelni, mi történt itt. Mutogatnak egy hatalmas képet a főtér dísztábláján.

– Ő a mi hősünk, a mi Pátronunk – mondják büszkén.

Ott, az a kis palota az övé. Most éppen nincs idehaza Doktor Csiga –, csak a nejei meg a számos kisgyerek.

A nyugatiak valósággal isszák a franciául és angolul beszélő romlán falufelelős szavait. Majd még lelkesebben a korszerű szeszfőzdében a kisüstit is.

Különösen azt magyaráztatják el többször is maguknak, hogy a börberiek: nos, ők a sivatag székelyei.

Ez nehezen érthető. És a romlánok?

Ja. Azok pedig a börberiek és a székelyek rokonai.

És a romúrok? Ja, hát azok már kihalóban.

Egy keletről jött nép utolsó sarjai.

De Doktor Csiga is romúr! Ezt azért ne felejtsük. A Gumherz Alapítvány azonban nem szarah, hanem yappulán, meséli a faluvezető.

Találó név, ugye. Szép reményt jelent.

Minálunk még a kutyának is úri dolga van, mutatja a korszerű ebtenyészetet, amelyben több száz állat csóválja üdén a farkát.

Dehogyis csahol.

Hazatérve a prüsszeli delegáció újságíró tagja hatalmas riportban számol be élményeiről.

Ez a címe: „Találkoztam boldog murkokkal.”

Az erős szilvapálinkától ugyanis kicsit megfutott a memóriája, és némileg összekeverte a neveket.