Amikor a papír fontosabb, mint a beteg gyermek

A fogyatékossággal élő gyermekeket megillető kedvezmények célja nem az, hogy néhány lejjel olcsóbbá tegyenek egy családi kirándulást. Ezek a jogok annak az elismerését jelentik, hogy bizonyos betegségek és fogyatékosságok olyan többletterhet rónak a családokra, amelyet a társadalomnak – legalább részben – kompenzálnia kell. Éppen ezért különösen visszás, amikor egy intézmény a jog szelleme helyett kizárólag a bürokrácia logikáját követi. Amikor nem a beteg gyermek fontosabb, hanem egy nyomorult papír.

Nemrég egy marosvásárhelyi család kellemetlen helyzetbe került a városi állatkert pénztáránál. A gyermek 1-es típusú cukorbetegségben szenved, amely a román jogszabályok alapján súlyos fogyatékossági besorolásra jogosító betegség. A nagyszülő a pénztárnál bemutatta a kezelőorvos által kiállított hivatalos szakorvosi igazolást, amely egyértelműen igazolta a gyermek betegségét. Az ingyenes belépést azonban megtagadták, arra hivatkozva, hogy ez a dokumentum nem megfelelő.

A történet első hallásra egyszerűnek tűnhet, valójában azonban jóval többről szól egy állatkerti belépő áránál. A kérdés az, hogy milyen jogalapon utasíthat el egy közhatalmat gyakorló intézmény egy hivatalos orvosi dokumentumot, ha sem az országos jogszabályok, sem a helyi önkormányzati határozat, sem pedig az intézmény nyilvánosan elérhető szabályzata nem írja elő, milyen dokumentummal kell igazolni a kedvezményre való jogosultságot.

A 448/2006-os törvény a fogyatékossággal élő személyek jogainak biztosításáról rendelkezik. A jogszabály célja a társadalmi befogadás, az egyenlő esélyek megteremtése és a kulturális, közösségi élethez való hozzáférés biztosítása. A marosvásárhelyi önkormányzat ennek szellemében döntött úgy, hogy a súlyos és fokozott fogyatékossággal élő személyek, valamint kísérőik számára ingyenes belépést biztosít az állatkertbe. A tanácshatározat azonban egyetlen szóval sem rendelkezik arról, hogy ezt milyen okmánnyal kell igazolni.

Éppen ez teszi különösen aggályossá az esetet. Ha nincs jogszabályban rögzített dokumentumlista, akkor honnan kellene tudnia egy kísérőnek, hogy melyik hivatalos iratot fogadják el és melyiket nem? Mi alapján döntheti el egy pénztáros, hogy egy állami egészségügyi intézmény szakorvosa által kiállított igazolás nem elegendő? Egy közigazgatási intézmény nem saját belátása szerint alkot szabályokat, hanem a jogszabályok alapján jár el. Ha pedig a szabály hiányzik, annak következményeit aligha lehet az állampolgárra hárítani.

Természetesen felmerülhet az ellenérv, hogy a handicap-besorolást a DGASPC által kiállított tanúsítvány igazolja. Csakhogy ebben az esetben a gyermek rendelkezik ilyen besorolással, a nagyszülő csupán egy másik hivatalos dokumentumot vitt magával, mert semmilyen előírás nem figyelmeztette arra, hogy kizárólag egy meghatározott irat elfogadható. Ez nem a jogosultság hiányáról szólt, hanem arról, hogy a pénztárnál valaki eldöntötte: az egyik hivatalos okirat megfelelő, a másik nem.

Az eset túlmutat a marosvásárhelyi állatkerten. Arra világít rá, hogy a fogyatékossággal élő gyermekeket megillető jogok gyakorlása sokszor nem a törvény szellemének, hanem a bürokrácia megszokásainak van alárendelve. Pedig a kedvezmény nem egy papírnak jár, hanem annak a gyermeknek, akinek egészségi állapota miatt a jogalkotó ezt a védelmet biztosítani kívánta.

A legfontosabb kérdésre azonban mindmáig nincs válasz: melyik jogszabály írja elő, hogy az ingyenes belépés kizárólag egy bizonyos dokumentummal igazolható? Ha ilyen szabály valóban létezik, azt érdemes lenne nyilvánosságra hozni. Ha pedig nem létezik, akkor ideje felülvizsgálni azt a gyakorlatot, amelyben úgy tűnik, néha fontosabb a megfelelő papír, mint maga a beteg gyermek.