Közel két évvel a Dózsa György utca átadása után a városháza a Iuliu Maniu utca kétirányúsításáról döntött. Ezzel lényegében visszaállította az eredeti forgalmi rendet, és felszámolta azt, amit „ideiglenes intézkedésnek” nevez.
Június 3-tól forgalmi változások lépnek érvénybe a marosvásárhelyi Iuliu Maniu utcába és annak környékén – tájékoztat az önkormányzat. A belvárost az úgynevezett oroszpiaccal összekötő utca újból kétirányú lesz, ezért a környező kisutcákból is ki lehet térni a Hadsereg tér irányába. „Ezek a változások azért lehetségesek, mert befejeződtek a Dózsa György utcában zajló felújítási munkálatok” – olvasható a városháza bel- és külkapcsolati osztálya 2026. május 28-án kibocsátott közleményében, amely a korábban bevezetett egyirányúsítást a munkálatok idejére ideiglenesen bevezetett intézkedésnek nevezi.
Ehhez képest Soós Zoltán polgármester már 2024-ben a Dózsa György utca felújításának befejezésével kampányolt. Az út átadásával a környék szinte összes többi utcájában már akkor visszaállt a korábbi forgalmi rend, a Iuliu Maniuban viszont a lakosság egyre hangosabb felháborodására volt szükség ahhoz, hogy a városvezetés belássa: itt is vissza kell térni a kétirányú forgalomra.









