.:: Vásárhely.ma ::.

Nem érdekli a tanácsosokat a lakosok véleménye, de legalább megfelezték a gigahitelt

Több esetben is parázs vitává alakult a tanácsülés, főként azért, mert kilenc civil személy is szót kért annak érdekében, hogy arra kérjék a tanácsosokat: ne fogadják el az Aleea negyedben tervezett Maros-híd megvalósíthatósági tanulmányát. A tanácsosok minden felszólalót meghallgattak, majd a beküldött dokumentumokat és az összes ellenérvet figyelmen kívül hagyva egyöntetűen megszavazták a híd megvalósíthatósági tanulmányát.

Az elmúlt hét végén jelentek meg a dokumentumok a polgármesteri hivatal weboldalán, amelyekből kiderült, hogy a polgármesteri hivatal határozottan halad előre a hídprojektben, és minden ellenérvet figyelmen kívül hagyva, lépésről lépésre halad a terv megvalósítása felé. A lakók a maguk módján aláírásokat gyűjtöttek, az Erdélyi Magyar Szövetség pedig több dokumentumban bizonyította (itt és itt) a megvalósíthatósági terv alkalmatlanságát, amelyet egy focșani-i vállalkozás készített.

A megvalósíthatósági tanulmány nem felel meg a törvényes formai követelményeknek, és nem ad választ arra, hogy milyen zaj- illetve porszennyezéssel jár majd a beruházás. Továbbá nem tartalmaz forgalmi tanulmányt sem, amely elemezné, hogy a hídon áthaladó forgalom mely órákban akad el, illetve mely időszakokban telítődnek a környező kisutcák, amelyekbe a híd bekanalizálja a forgalmat. A tanulmány arra sem tér ki, hogy az építkezés, illetve a később rezgéseket generáló forgalom befolyásolja-e a mindössze 30 méterre található tömbház szerkezeti ellenállását.

A tanulmány számos egyéb lényeges kérdésre sem ad választ, ennek ellenére a tanács egyöntetű szavazata azt mutatja, hogy a városháza fontosabbnak tartja a projekt megvalósítását, mint a lakók aggályainak figyelembevételét. Egy adott ponton a polgármester úgy fogalmazott: lehet, hogy egyeseknek rosszabb lesz, de gondoljanak azokra, akik jelenleg az Egyesülés (Unirii) negyedből a városközpont felé haladva a dugóban rostokolnak. A polgármester válaszait hangos bekiabálások fogadták, a jelen lévők kétségbeesetten vették tudomásul, hogy a városvezetést és a tanácsosokat nem érdeklik az érveik, ők csupán, mint egy gép betartották a szabályzatot, meghallgatták a jelentkezőket, de az elmondottak süket fülekre találtak.

Teljes az egység a tanácsban, senkit nem érdekelt, hogy mit mondanak a civilek.

Bár minden érv lepattant a városatyákról a híddal kapcsolatban, egy másik napirendi pontban arról kellett dönteniük, hogy a város felvesz-e egy gigantikus méretű hitelt annak érdekében, hogy négy beruházást – köztük a hidat is – megvalósítson. Az állam ugyanis kétharmad részben támogatja a híd kivitelezését, ám a városnak nincs meg az egyharmadnyi önrésze ahhoz, hogy a projektet be is tudják fejezni.

Jogosan merült fel egy lakó részéről a kérdés, hogy ha nem lesz meg a beruházáshoz szükséges fedezet, akkor nem jut-e ez a projekt is arra a sorsra, amelyet Marosvásárhelyen már jól ismerünk a főtéri aluljáró vagy a ligeti jégpálya esetében, amikor is éveken keresztül húzódtak a beruházások, és a félkész épületek rontották a város és a környék képét.

Ennek elkerülését úgy oldaná meg a város, hogy hitelt vesz fel. Négy projektre – a városháza mögötti mélygarázsra, a Tudor negyedi emeletes parkolóra, a Bolyai tér felújítására és a Maros-híd projektjére – vettek volna fel 150 millió lejes hitelt. Azért csak „volna”, mert a tanácshatározat-tervezetet az ülés alatt módosították. Kivették belőle a Tudor negyedi parkolót, és az így felszabaduló összegekre más útjavítási és forgalomirányítási projekteket vezettek be a városatyák. A hitel mértéke így is 88 millió lejre rúg.

Összehasonlításképpen: volt olyan év, amikor a város teljes éves költségvetése mindössze 295 millió lej volt, vagyis most ennek több mint egyharmadát kívánják hitel formájában felvenni. A hivatal számításai alapján ezért a hitelért körülbelül 150 millió lejt fog visszafizetni a város a hitelintézeteknek. Ez az összeg csökkenhet, ha sikerül megszerezni a Pénzügyminisztériumtól egy kamatmentes hitelt is.

Mindenesetre a jelenlegi vezetés jelentős összeggel adósítja el a várost, csak azért, hogy végre valamilyen látványos megvalósítás is indokolja annak a rengeteg tervnek a megrendelését, amelyeket az évek során közpénzből kifizettek, és amelyek ma valamelyik íróasztalfiókban porosodnak, mert a megvalósításukra már nem jutott pénz.

Mint írtuk, a dolog pikantériája, hogy a hitelfelvételről szóló határozattervezet esetében nem tartották be a törvényes előírásokat: a tervezet nem volt 30 munkanapon át közvitára bocsátva, így várhatóan megtámadják a közigazgatási bíróságon.

Kali István

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!