.:: Vásárhely.ma ::.

20. alkalommal rendezik meg az Egyetemi Nyílt Napokat Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség 20. alkalommal szervezi meg az Egyetemi Nyílt Napokat december 8. és 10. között. A három napos rendezvény  célja, hogy Románia különböző részein élő középiskolások betekintést nyerjenek a marosvásárhelyi egyetemek kínálatába.

A december 8. és 10. közötti esemény remek lehetőség arra is, hogy a diákok a jelenlegi hallgatókkal tudjanak beszélgetni, érdeklődni a négy marosvásárhelyi egyetem iránt.

Az utóbbi években a nyílt napok iránt túljelentkezés volt, így idén a szervezők, hogy megoldják ezt a problémát, felkínálták az online jelentkezési lehetőséget, amely önköltséges alapon működik. Ez által több diák vehet részt az eseményen, a helyek száma megduplázódott, 400-500 diákot is fogadnak. A regisztráció pénteken és szombaton reggel történik, amely természetesen kötelező. Napközben a diákok ellátogathatnak a különböző egyetemek bemutatására, akik iskolájuk által érkeznek, azoknak kötelező a programokon való részvétel, akik online jelentkeznek, azoknak nem. A programok lejárta után a diákoknak szórakozási lehetőségük is lesz. Akik nem online saját költségre jelentkeztek, azoknak biztosítanak a szervezők, mint a korábbi évek során is utaztatást, szállást és étkezést.

A mostani érettségiző diákok ezzel az eseménnyel nem csak betekintést kapnak az egyetemista életbe, hanem lehetőség nyílik arra is, hogy felfedezzék a továbbtanulás esélyeit.

Balázs Laura

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

54

Mit kellene tenni a kiskorúak bűnbandái ellen?