.:: Vásárhely.ma ::.

Várt és kéretlen látogatók

Aki falun él, csak akkor tud igazán elszigetelődni embertársaitól, ha mindent belead, különben lépten-nyomon úgy alakul, hogy valakivel összefut, valaki benéz hozzá, valakihez átlép, és még sorolhatnám a lehetőségeket. Ez az összefonódás kialakít egy egészséges társas életmódot, hiszen nem élhetünk úgy, mint a remeték, szükség van a kommunikációra, mindig akad valami, amit el kell mondanunk, vagy feltétlenül meg kell hallgatnunk. És ez így van rendjén. Ettől függetlenül, ha nagyon akarnánk, bár egyáltalán nem akarjuk, meghúzhatjuk a határt, van rá lehetőség, hogy elbújjunk a kis kuckónkba, lehúzzuk a rollót. Viszont ez a vonal valahogy nem húzható meg az állatvilággal szemben. Nyilván, hallani számos medvelátogatásról, de higgyék el, a mackó mellett is akadnak más kellemes, de sok esetben kellemetlen „látogatók”, akiknek nem számít sem a kerítés, sem a bezárt ajtó vagy ablak.

Ha leltárt készítenék, bizony tücsköt-békát összehordhatnék; csak itt a közvetlen környezetemben, van vöröspók, a rózsákon, gyümölcsfákon, zöldségeken-veteményen számtalan színben jelentkeznek a bolhák-tetvek, a kolorádóbogár három „fázisban” – a kifejlett példány, a kikelt lárvák és a levélre lerakott sárga tojások formájában – van jelen a krumplin és a vinettán, nem beszélve a szemtelen és pimasz legyekről, amelyek a leglehetetlenebb helyeken is megjelennek.

Mindezeket kezeljük, permetezünk ellenük, különben minden tönkremenne a kertben. De az ezzel járó kellemetlenség, szinte teljesen feledésbe merül, amikor például olyan jelenséggel szembesülsz, hogy hívatlanul egy méhraj költözik az egyik almafádra. Néhány nappal ezelőtt történt, hogy édesapám ment szőlőt permetezni, és hangos méhzümmögésre lett figyelmes, miközben készítette elő a szükséges levet. Hamarosan felfedezte, hogy a zaj forrása az egyik almafánkról jön, ahová egy hatalmas méhraj költözött egyik napról a másikra. Szerencsénkre a tiszteletes úr a szomszédunk, aki jól ért a méhek nyelvén, így átjött, megrázta és befüstölte a fát, majd begyűjtötte a méhecskéket. Ekkor tanultam meg, hogy a méhecskék az anyaméh nélkül nem mennek sehová, hogy csakis akkor lehet kezelni a rajt, ha tudjuk merre van az anyaméh. Még ilyenfajta tevékenységnek nem voltam a tanúja, mindenképpen szép és érdekes foglalkozás, amely nemcsak a teát, a méhész életét is megédesíti.

Itt nem áll meg a vendégek sora, már említettem korábban a vakondot, továbbra sem hagyja abba az „áskálódást”, arra kényszerítve bennünket, hogy karbiddal szálljunk harcba vele. S ha ez nem elég, akkor egy kóbor kutya, de akár róka is lehetett, elkezdett lyukat ásni a murokágyásba, mi azt gyanítjuk, hogy szagot fogott és szembe akart nézni a mi vakondunkkal, de hogy igazán mi történhetett, nem tudni, mert csak a vájt lyukak maradtak meg, az állatoknak se híre, se hamva.

Nem szívesen teszem, de ha már leltárt készítünk a társult állatokról, meg kell említenem az egereket is, akikből sajnos volt részem a télen, több tucatot fogtunk meg a kutyával és macskával bent a házban. Én egérragasztóval szálltam be a buliba, így a leghatékonyabb lettem, de egyáltalán nem volt sikerélményem az eredmény láttán. Akkor lettem volna igazából elégedett, ha sikerült volna felfedezni azt az egérlyukat, amelyen keresztül menekülnek a hideg elől a nem kívánatos rágcsálók.

A legutóbb, nem is olyan régen viszont, Pepsi, a tacskó állt elő nagy büszkén egy mezei pocokkal, ami alig fért rá a klasszikus szemeteslapátra. Hogy ezt egyedül fogta-e, vagy közösen a macskával, erről nem dicsekedett, a babért minden esetre ő aratta le.

Nagyon szeretjük és örvendünk a madaraknak, nagyon hasznosak, ami a fák „karbantartását” illeti, azt viszont nem feltétlenül díjazom, hogy a fecskék a vadiúj teraszon akarnak fészket verni.

Végül, de nem utolsó sorban azokról a vadász-, doberman típusú kutyákról tennék említést, amelyeknek ugyan van gazdájuk, de szabadon lófrálhatnak a falu utcáin. Mindig rettegek, ha feltűnnek, tavaly a macskámat lekapták a kerítésről és ha nem jön ki a szomszéd a kutyaugatásra, akkor a kandúr ma már az örök vadászmezőkön fogdosná az egereket.

Körülbelül ilyen az állatállomány nálam, de a szomszédoknál vannak nagyon kedves kicsi rucák, csibék, tyúkok, amelyek, valljuk be, sokkal hasznosabbak és kellemesebbek, mint mindaz, ami nálunk előfordul.

Lengyel Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

62

Minek köszönhető Soós Zoltán újabb sikere?