Amikor legutóbb írtam, és az nem ma volt, arról számoltam be, hogy betakarítottuk a kertet és ezzel vége az idei szezonnak. Igen ám, de a természet picit megtréfált, és tartogatott még néhány meglepetést számunkra.
Az első fagy előtt gondoltam, még szétnézek, mit lehetne menteni, s bizony nem volt kicsi a meglepetés. A korábbi 4 kilogramm zöld paradicsom mellett most még került két nagy festékes vederre való. Az idei zöld koktélparadicsomokat eltettem télire savanyúságnak, a recept ugyanaz mint az uborka esetében, nem tudom milyen lesz, majd kiderül. A többi zöld paradicsom bekerült az előszobába és várom, hátha végül megpirosodik.
A paradicsomok mellett a paprikákat és a csípősöket is begyűjtöttem, ott sem elhanyagolható a mennyiség. Ezeket napi fogyasztásra használjuk, de egy párat lefagyasztok, mert majd jól fog télen az ételekbe.
Lekerült végre az uborkaállvány is, apja pedig kiásta a gyönyörű és ízletes fekete retket és a silánynak is csak halkan mondható veteményeket. Azért vagyok elégedetlen, mert elég nagy területen próbálkoztunk murokkal és petrezselyemmel, de sajnos háromszori vetés után sem lett 5 kilónál több termésünk. Ez egy ilyen év volt, ezen nincs amit vesződni már. Mivel kevés lett és nem is túlságosan szép a vetemény, úgy döntöttem, hogy mind az egészet beteszem a fagyasztóba. Nekivágtam, tehát, szépen megpucoltam a murkot, petrezselymet és zellert, felapróztam és eltettem télire, elkerülve a korábbi évek rossz tapasztalatát, amikor is a vetemény megfonnyadt és használhatatlanná vált a pincében. Ebből készülnek majd a finom zöldségcsorbák vagy sima zöldségleves, de használni fogom kiegészítőként más levesek esetében.
Amellett hogy még mindig találtam néhány szem málnát, az almát is sikerült begyűjteni, nagyon szépre és még annál is finomabbra sikerült az idei termés. Én amúgy nem vagyok nagy gyümölcsrajongó, ezért az alma java részéből almalé lett, és nem is akármilyen. Hét zsák almával jelentkeztem az Ákosfalván működő hiper-szuper gyümölcspréselőnél, ahonnan két nap múlva 100 liter nagyon finom almalé büszke tulajdonosaként távozhattam. Lehetett választani 2 vagy 3 literes kiszerelés közül, én a kisebbik mellett döntöttem, mert ha megbontom akkor nem megy kárba ha nem isszuk meg egyszerre. Amúgy a pasztörizált almalé egy évig is eláll hűvös, sötét helyen.
A végére maradt a fűszer- és gyógynövények betakarítása, még egy nagy adag menta, citromfű, körömvirág, zsálya, rozmaring, csombor, petrezselyem és zellerlapi, illetve lestyán és tárkony került be a kamrába, fagyasztóba. A tárkonyt ecetesen tettük el, a gyógynövényeket még szárítom, majd télen vegyítem teába, a csomborból már tettem a fagyasztóba zölden, ebből a szárazból pedig csombor liszt készül. A többi „zöldet” felaprózom és szintén a fagyasztóban tárolom.
Ami még mindig van a kertben, az néhány fej jégsaláta, de igazából most már a trágyázás és a szántás időszaka következik, amikor a természet és mi is egy kicsit megpihenünk.