Daniel David oktatási miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a tanulók és az egyetemi hallgatók ösztöndíjalapja idén kisebb lesz, mint 2024-ben. A tárcavezető viszont lehetségesnek tartja, hogy az egyetemi hallgatóknak szánt keret 10 százalékkal, a tanulóknak szánt keret pedig közel 300 százalékkal magasabb legyen, mint 2023-ban – számolt be az Agerpres.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy 2023 és 2024 között látványosan nőttek a diákösztöndíjak Romániában. Ám szerinte az állami támogatás jelenlegi szintje fenntarthatatlan, és elfogadható módon csökkenteni kell. Az például szerinte már fenntartható, hogy az egyetemi hallgatók ösztöndíjalapja 10 százalékkal nagyobb legyen a 2023-as keretnél, az iskolások esetében pedig a két évvel ezelőtti kerethez viszonyítva közel háromszoros legyen a növekedés.
Daniel David fontosnak nevezte, hogy a szociális ösztöndíjak ne csökkenjenek a 2024-es szinthez képest. Az érdemösztöndíjat pedig úgy módosítaná, hogy a támogatásra a 9-esnél nagyobb médiájú diákok legyenek jogosultak, de osztályonként a tanulóknak legfeljebb a 15 százaléka. Ha az osztály több mint 15 százalékának van 9-esnél nagyobb médiája, akkor további kritériumokat alkalmazunk – magyarázta.
Fotó: illusztráció