.:: Vásárhely.ma ::.

Egy kis idill a Sztálin térről

Kétségkívül számos tehetséges újságíró koptatta tollát s a szerkesztőségek lépcsőit a sok(k)oldalúan fejle(szte)tt szocializmus kezdeti éveiben; új nép, de nem biztos, hogy másfajta raj. Az sem csoda, hogy számos lelkes ifjú és kevésbé ifjú írástudó dőlt be a harsogóan áradó propagandának, és igyekezett legjobb tudása szerint szolgálni a legnemesebb eszmék színeiben páváskodó, magát munkás-parasztnak deklaráló kommunista hatalmat. Mindig érkeztek újabb nemzedékek, amelyek jobb célra érdemes lelkesültséggel ismét és ismét a hazugság avarjáról kezdték megmászni a szovjet mintájú ideológia pántlikás hiszemfáját. Mint valami divatos gyermekbetegség, terjedt közöttük a balgatagság rózsaszín járványa. A lábadozás, kigyógyulás traumáját csak a kevés tisztességesek és tehetségesek szenvedték meg igazán –, a megélhetési trógerek állásokhoz, tisztségekhez, díjakhoz jutva kétszínűsködtek kitartóan, s nem kevesen az 1989-es változások után sem átallották kisajátítani az első padokat a művészet szentélyeiben, sőt a templomokban is.

Akik némák voltak a vétkesek közt, nem sokan, de némák maradtak sokáig. Vagy máig. Aki hamut hintett volna a fejére, megvallván botladozásait –, no, ilyen ritka tehetség nagyon kevés akadt; őket, a megigazulókat utókoruk is méltán tisztelheti.

De amikor cikket kellett tákolni, a középtehetségű stréber pillanatok alatt, csuklóból kanyarított sztorit a „mondanivalóhoz” –, és bizton számíthatott némi kis prémiumos dicséretre a lapértékelő után.

Megtekinthető egy mintapélda. Ide másolom, de megvallom, szorongok. Halványlila gyanúm, hogy a „módszert” máris sikerrel alkalmazzák a rittyentett blogirodalom megmondóemberei, a celebek, az influencerek. Hiszen az szuper tuti, hogy a mindenségben már az ősbumm! előtt minden ki lett vala találva –, és csak előcsalogatni, vagyis a prodzsektmintát kell stantye pityere érvényesíteni & korszerűsíteni.

Mire vigasztalhatatlan zokogásom megszakítaná ezt a halk sztorizást, pánikszerűen abbahagyom. Hiszen ami alább következik, az még csak nem is őstípus, hanem csak egy alkalmazott köztesség a világ opportunizmusának kozmikus halmazából.

(Három szót azonban biztosan kicenzúrázna a globális sajtóigazgatóság. Tessék kitalálni…)

***

A Sztálin-téren lévő ifjúsági textilüzlet

kirakatai előtt egy fiatal, piroskendős falusi lány és egy harisnyás legény áll.

A kirakatot nézegetik s közben beszélgetnek, hogy mit is kellene venniük.

– Neked vegyünk előbb, István, ebből a sötétkék szövetből. Úgy gondoltam, sokkal ünnepélyesebb, mint ez –, és egy szürkés szövetre mutat a lány.

–  Én meg azt gondoltam – neveti el jóízűen magát az ifjú –, hogy neked veszünk előbb egy kosztümre valót abból a kockás anyagból, és még egy blúznak valót abból a pirospettyesből. No, mit szólsz Marika? – kérdi diadalmasan az ifjú.

– Én nem bánom, hiszen most van annyi pénzünk, hogy mindkettőre jut abból, amit apám és te kaptál a kollektívában az elszámoláskor.

A fiatal pár, miután a kirakatban megszemlélte a ruhának való anyagokat, bemegy az üzletbe. Az üzlet zsúfolásig telve van.

– Na de aztán itt ülhetünk, míg ránk kerül a sor – szól a lány –, s közben fürkésző szemmel kutat a felhalmozott készletek között.

Az ifjú meg azt figyeli, hogy az elárusítók milyen ügyesen és gyorsan szolgálják ki a vásárló közönséget, s közben megpillantja a falon függő táblát, amely azt hirdeti, hogy az ifjúsági minőségi brigád szolgál ki. Hirtelen megszólal.

– Nézd csak Marika, milyen hamar megy a kiszolgálás.

– Igen, biztosan versenyben vannak a Világifjúsági Találkozó tiszteletére –, s hirtelen a homlokára üt. – Jaj, te István, szinte elfelejtettük…

– Mit? – kérdi meglepődve az ifjú.

– Hát azt –, mondja boldog mosollyal a lány –, hogy selymet vegyünk. Hisz az este a szervezet ülésén arról volt szó, hogy a Találkozó tiszteletére mi, lányok, egy vörös zászlót varrunk. Hirtelen elkomorodik. – Milyen jó is volna elmenni a Találkozóra –, s felsóhajt. – Én még soha nem láttam hazánk fővárosát, mennyi ifjú lesz majd ott!

– Fekete, sárga és rézbőrű! – feleli fellelkesülve az ifjú. Nem baj, Marika, hátha mint jó kollektivistát, téged küldenek el.

A fiatal pár megvásárolja a szövetet és a piros selymet, s boldog mosollyal lépnek ki az üzletből, mert látják a virágzó holnapot, melyet annyi sokezer ifjúval együtt erős elhatározással építenek.

(Egy nap ifjaink életéből, Vörös Zászló, 1953. május 13.)

Bölöni Domokos

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

64

Minek köszönhető Soós Zoltán újabb sikere?

 

 

Legolvasottabbak: