.:: Vásárhely.ma ::.

Székely Szabadság Napja: kevesen, de kitartóan

Szinte több csendőrt lehetett látni ma délután a Postaréten és a város utcáin, mint megemlékezőt a Székely Szabadság Napján. A hatóságok az idén is a járdára terelték a Prefektúra elé vonuló tömeget. Sem a kormánymegbízott, sem a város és megye elöljárói nem jelentek meg az eseményen.

Mintegy ötszázan emlékeztek Marosszék 1848-as mártírhalált halt hőseire, majd vonultak a Postarétről az egykori Szentgyörgy utcán keresztül a Főtérre. A csodálatos napsütés és 18 fok körüli meleg ellenére nyoma sem volt a valamikori tízezres tömegnek. A csendőrök is több lényegesen résztvevőre számíthattak, hisz nem csak a helyszínt biztosították masszív és hivalkodó jelenlétükkel, hanem a Felsőváros és a központ között minden utcasarkon ott álldogáltak.

A megemlékezés és az autonómiatüntetés ezúttal is incidensmentesen zajlott, ha csak azt a hatósági fontoskodást nem soroljuk ide, amelynek során a tömegben lévő egyik idős résztvevőtől, némi dulakodás után, elvették a székely zászlót. A csendőröket nem is annyira a nemzeti jelkép, mint a fából készült, és veszélyes fehér fegyvernek tekintett zászlórúd zavarta, ezért a lobogót csakhamar visszaadták.

A Prefektúra épülete elé menetelőket és az őket kísérő parajdi fúvózenekart – az AUR-os és Noua Dreaptă-s tüntetőktől vagy ünneplőktől eltérően – a karhatalom az idén is a járdára kényszerítette.

A kormányhivatal előtt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke át szerette volna adni az RMDSZ-es prefektusnak a Románia kormányának és parlamentjének címzett, székely szabadság napi, közfelkiáltással elfogadott petíciót, amelyben a székelység ismét kinyilvánítja akaratát, Székelyföld területi autonómiáját követelve. Akárcsak román nemzetiségű elődjei, Barabás Antal kormánymegbízott sem szakított időd a résztvevőkre, maga helyett egy fiatal alkalmazottját bízta meg a kiáltvány átvételére. Nem csak a prefektus, a város és a megye vezetői is távol tartották magukat a székely közösség önrendelkezési törekvéseinek szimbolikus ünnepétől.

A Székely Szabadság napja kellemetlenül zárult a főszervezője számára. Az ünnepi vacsora után Izsák Balázs rosszul lett, és a helyszínre érkező rohammentők a sürgősségire szállították.

Szucher Ervin