Marosvásárhely lehet az első romániai város, ahol mesterséges intelligenciával működő robotokat vetnek be a köztisztaság javítására. A kezdeményezés egy kísérleti projekt része, amelynek célja, hogy a robotok segítségével hatékonyabban tartsák tisztán a várost.

A projekt keretében nyolc robot járőröz majd az utcákon. Az úgynevezett „robotkutyák” képesek felismerni a szemetes területeket, az infrastruktúrával kapcsolatos problémákat, és kapcsolatba is léphetnek az emberekkel: például arra figyelmeztetik őket, hogy szelektíven gyűjtsék a hulladékot.
A Digi24 beszámolója szerint a projekt több szakaszban valósul meg. Az első szakaszban a robotok elsősorban a lakosság figyelmét hívják fel a környezettudatos viselkedésre. A második szakaszban már jelzik az utcákon észlelt rendellenességeket, és riasztják az illetékes beavatkozó csapatokat. A harmadik szakaszban pedig a négylábú és humanoid robotok közvetlenül is segíthetik a munkacsoportokat.

A robotok autonóm módon működnek, de távolról is irányíthatók. Egy feltöltéssel körülbelül öt órán keresztül üzemelnek, a humanoid robot pedig saját maga is képes kicserélni az akkumulátorát. A robotok nem a munkavállalók helyettesítésére szolgálnak, hanem a már meglévő csapatok munkáját egészítik ki, elsősorban az ismétlődő feladatok átvételével.
A kísérleti projekt értéke mintegy egymillió euró, amelyet a köztisztasági vállalat saját forrásból finanszíroz. A kezdeményezés célja, hogy modern technológiával járuljon hozzá a város tisztaságának és működésének javításához.









