.:: Vásárhely.ma ::.

Olaszországban versenyeztek a régeni diákok

Jesoló -Velence körzete  márciusban adott otthont a XIII. Nemzetközi Gyakorló Vállalatok Versenyének, ahol egy szászrégeni diákcsapat is részt vett. A Lucian Blaga Elméleti Líceum turisztika szakos tanulói három napos aktív részvételük során gazdag tapasztalatokkal, új barátságokkal és sok fejlődési lehetőséggel gazdagodtak.

Újabb sikertörtétnetről számoltak be Olaszországból hazatérve a szászrégeni Lucian Blaga Elméleti Líceum turisztika szakos tanulói, akik részt vettek Velencében a XIII. Nemzetközi Gyakorló Vállalatok Versenyén, ahonnal első díjjal távoztak a Legjobb Külföldi Nemzetközi Stand kategóriában. A verseny alatti napokon, az üzleti kapcsolatok építésén túl, nemzetközi barátságokat is kötöttek, spanyol, tiroli és természetesen olasz csapatokkal.

„Nagyszerű lehetőség volt diákjainknak arra, hogy megmérettessék magukat a külföldi csapatokkal és megtapasztalják a nemzetközi szintű versennyel járó munkát, felkészülést, kitartást és örömöt. Büszkék vagyunk rájuk! Megköszönjük a Polgármesteri Hivatalnak a támogatást, ami lehetővé tette a versenyen való részvételt.” – hangsúlyozta Nagy Imre László tanár.

A csapat tagjaként, Györgyike Noémi, XII. osztályos, turisztika szakos tanuló így számolt be az olaszországi tapasztalatokról: „Számomra ez a verseny Olaszországban egy rendkívüli élmény volt, amely során sokat tanultam. Jobb lett a nyelvtudásom, és jó volt kilépni a konfortzónámból. Valamint nagyon örülök a csapatunk teljesítményének, és a nyereménynek, amivel hazatértünk.  A verseny utáni tanulmányi út, számomra megmutatta, hogy mennyire gyönyörű Olaszország, és sokat tanultam az ország történelméről.” – foglalta össze röviden a diáklány a háromnapos verseny lényegét.

Reichenberger Iringó tanár a Vásárhely.ma-nak elmondta, a szászrégeniek díjnyertes standja mekkora sikert aratott a versenyen. „Az innovatív megközelítés, a kreatív prezentáció és az egyedi termékek bemutatása kiemelkedett a tömegből, és meggyőzte a zsűrit a csapat kiválló teljesítményéről” – mondta a pedagógus.

A különböző kultúrák találkozása inspiráló volt a résztvevő diákok számára, és lehetőséget adott, hogy ne csak elméleti szinten sajátítsák el az iskolában tanultakat, hanem gyakorlatba is ültessék azokat. A verseny utáni tanulmányi út  megteremtette a résztvevő diákoknak azt a lehetőséget, hogy kulináris, történelmi, kulturális értelemben is betekíntést nyerjenek az olasz emberek mindennapjaiba.

„Örömmel tölt el, hogy Szászrégent képviselhettük a versenyen, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy továbbra is elősegítsük a következő generációk fejlődését és a város hírnevét ismertessük határon innen és túl, a nemzetközi porondokon is. Köszönjük mindazoknak, akik támogattak minket ezen az úton, és biztosak vagyunk abban, hogy a jövőben is megteszünk mindent, annak érdekében, hogy diákjaink eredményesek legyenek elméleti, de főleg gyakorlati színten is.”  – fogalmazott Reichenberger Iringó.

Antal Erika

Kövess minket a
Facebookon!

Követem!

24

Miként majálisozott?