Nyári iskolát szervezett a múlt héten a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola, amelynek célja, hogy a tanulók kellemes és ösztönző környezetben ötvözhessék a mozgást a tudományos kíváncsisággal.
Az elmúlt öt nap során több mint félszáz gyermek vett részt a csapatszellemet, kreativitást és ismeretszerzést ösztönző változatos programokon. A tevékenységek között szerepeltek sportfoglalkozások (lábtenisz, úszás, kosárlabda, röplabda, váltóversenyek, mozgásos játékok és labdarúgás) és tudományos tevékenységek az iskola kémia laboratóriumában, ahol a gyerekek játékos módon fedezték fel a tudomány világát. A tanulók minden nap örömmel kapcsolódtak be a színes és változatos tevékenységekbe.
A rendezvény négy elkötelezett pedagógus munkájának köszönhetően valósult meg: Varó Gyula, Vita-Enescu Krisztina, Luka László és Kupán Edith, akik nagy szakértelemmel és gondossággal vezették a programokat.
A kezdeményezés célja nem csupán az volt, hogy a diákok aktívan töltsék a szünidőt, hanem az is, hogy erősödjön a kapcsolat a tanulók és a pedagógusok között. Ehhez a barátságosabb és oldottabb környezet ideális feltételeket kínáltak. A program sok mosollyal, elégedettséggel és azzal az elhatározással zárult, hogy a következő években is érdemes hasonló eseménysorozatot szervezni.










