A Studium Prospero Alapítvány szervezésében, immár hagyományos módon, a marosvásárhelyi Vártemplomban tartották meg a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem magyar tagozatán végző orvos-, gyógyszerész-, fogorvosi és egészségügyi asszisztens hallgatók ballagási ünnepségét.
A templomot teljesen megtöltötték a ballagók és hozzátartozóik, a templomkertben pedig óriáskivetítőn követhették az eseményt azok, akik nem fértek be a falak közé. A megnyitóbeszédet Márton Kincső, végzős orvostanhallgató mondta, majd a jelenlévők közösen énekelték el a Gaudeamus igitur első két versszakát.
A ballagást ökumenikus áldás tette ünnepélyesebbé: Papp Noémi evangélikus lelkész, András Csaba jezsuita egyetemi lelkész, Nagy László nyugalmazott unitárius lelkész, valamint Henter György, a Vártemplom református lelkésze szólt a közösséghez.
A hallgatókat köszöntötte dr. Nagy Előd rektorhelyettes, míg a végzősök nevében Székely Ferenc búcsúzott megható szavakkal. A rendezvény során átadták a Miskolczy Dezső-emlékérmet, amely az egyetemalapító professzor emlékét őrzi immár 25 éve. Idén a rangos elismerésben két kiemelkedő személy részesült: dr. Brassai Zoltán professzor, akadémikus, és Révész Máriusz, a Miniszterelnökség államtitkára. Méltatásaikat dr. Ábrám Zoltán, illetve dr. Vass Levente mondták el.
A díszokleveleket a különböző karok oktatói nyújtották át a végzősöknek, név szerint szólítva őket, elismerve az elmúlt évek kemény munkáját. A legjobb tanulmányi eredményt elérő hallgatókat is díjazták:
-
Általános orvosi szak: Nagy Dávid-Márk
-
Fogorvosi szak: Kovács Orsolya
-
Gyógyszerészeti kar: Kertész Anna
-
Orvosi asszisztens szak: Miklósi Amália
Átadták a Formanek Gyula-emlékdíjat és az Erdélyi Múzeum-Egyesület elismeréseit is a kiváló hallgatóknak. Az ünnepségen Varga László, Magyarország csíkszeredai konzulja tolmácsolta az anyaország jókívánságait, majd sor került az orvosi eskütételre, amelyet dr. Szász József-Attila dékánhelyettes vezetett.
A szervezők köszönetet mondtak a Studium–Prospero Alapítványnak, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetségnek, a történelmi egyházaknak, az önkéntes hallgatóknak, a Bekecs Néptáncszínháznak, valamint a Miniszterelnökségnek és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek a támogatásért.
Az ünnepség méltó lezárásaként a jelenlévők közösen énekelték el a magyar Himnuszt.









